A Penny-Market Kft. bevétele az élelmiszerinflációval megegyezően emelkedett, ahogy a beszerzett áruk értéke is. Hosszú évek után először azonban nem tudott nyereséget termelni – emlékeztet elemző cikkében a Portfolio.
A cég árbevétele 404,6 milliárd forint volt 2022-ben, amely 25,8 százalékkal haladja meg az előző évi 321,6 milliárd forintot. A bevétel több mint 98 százalékát maguk a kiskereskedelmi eladások teszik ki.
A kiadások között a legnagyobb tétel – nem meglepő módon – az eladott áruk beszerzési értéke, amely 2022-ben 26,2 százalékkal emelkedett, vagyis nem változott az aránya a forgalomhoz képest: maradt 76 százalék. Ez azért fontos adat, mert megmutatja, hogy az adott cég a magas inflációs környeze
A Pennynél az igénybe vett szolgáltatások értéke 21 százalékkal nőtt 35,6 milliárd forintra. Ebben a legnagyobb tételek
-a bérleti díjak (8,9 milliárd),
-a szállítás (7,3 milliárd)
-és a reklám (5,9 milliárd)
-a javítás és karbantartás (3,1 milliárd)
-és a vagyonvédelem (2,7 milliárd)
A Penny tavaly 13,1 milliárd forint ágazati különadót fizetett ki, ami majdnem 2,5-szeres növekedés a 2021-es befizetéshez képest.
A veszteség ellenére a cég tulajdonosa, a REWE-Beteiliungs úgy döntött, hogy a korábban felhalmozott eredménytartalékból kivesznek közel 3 milliárd forintot. A Penny Market a Trade magazin friss elemzése szerint a hetedik legnagyobb kiskereskedelmi lánc Magyarországon az Aldi és a CBA mögött, megelőzve a Reált.
(portfolio)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!