9.4 C
Budapest
2022. május 19., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Még ennél is szorosabbra fűzné Magyarország és Izrael kapcsolatát az új köztársasági elnök

Novák Katalin alig, hogy hivatalba lépett, máris biztosította Izraelt “Magyarország támogatásáról”, ahogyan a korábban büszkén emlegetett magyarországi zsidó reneszánszról sem feledkezett meg.

Az újdonsült köztársasági elnök azonban úgy érzi, hiába az eddigi alázatos hajbókolás, még ennél is lehet közelebb kerülni Izraelhez, sőt, ő maga bízik benne, hogy ez így is lesz.

Mindenki köztársasági elnöke

Novák Katalin korábban a “soha el nem tűnő antiszemitizmus” miatt aggódott egy konferencián, ahol kiemelte:

“A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, és mindent megtesz azért, hogy a zsidó közösségek békében, biztonságban élhessenek Magyarországon. A többi között támogatjuk a zsinagógák és a zsidó vallási terek felújítását, együttműködünk a zsidó érdekvédelmi szervezetekkel, a holokauszt oktatását a nemzeti alaptanterv részévé tettük, és megvédjük a határainkat.”

Később pedig a cigányzászló előtt tartott beszédében az ország lakosságát két csoportra osztotta: vannak a cigányok és a “nem cigányok”.

De az újdonsült köztársasági elnök akkor is ilyen heves, amikor az “LGBT-embereket” éri sérelem. Ilyenkor még attól sem riad vissza, hogy saját párttársaival konfrontálódon. Legutóbb például Parragh Lászlóba szállt bele, miután utóbbi – Novák Katalin szerint – “vállalhatatlan kijelentéseket tett”.

Reméljük a jövőben a köztársasági elnöktől már a magyarok érdekében is láthatunk-hallhatunk hasonló kiállásokat, mert igény és lehetőség lenne rá, ám ilyenkor a korábbi családokért felelős miniszterasszony valahogy nem érezte szükségességét megszólalni.

Kiemelt képünkön a leköszönő (Áder János) és a hivatalát átvevő (Novák Katalin) köztársasági elnök – fotó: MTI

További híreink

Annyira nincs tanárhiány a kötelező oltások miatt, hogy januártól emelhetik az óraadók heti óraszámát

Irányi Dániel

Az egész országban megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Dunai Tibor

Jó eséllyel minden évben drágulnak az autópálya matricák

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen