Mint arról elsőként beszámoltunk, szolgálati visszaélés mint katonai bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett Novák Előd Ruszin-Szendi Romulusz 928 millió forintos szolgálati villája ügyében, valamint önkényes eltávozás Btk.-tényállás miatt az ukrajnai látogatásának kivizsgálása érdekében.
„Továbbra sem tudni, miért váltották le az oltatlan katonákat eltávolító vezérkari főnököt, hiszen a milliárdos ingatlant a kaszinókoncessziókon meggazdagodott oligarchából lett miniszter alá tartozó egyik háttérintézmény rendelte meg, s eddig eljárást sem indítottak az ügyben senki ellen” – írta akkor a politikus, aki szerint különösen felháborító, hogy mindezt a háborús veszélyhelyzet idején tették meg, a haza védelme helyett luxusvillára költve, a gátlástalan fideszes dőzsölés tipikus példájaként.
928 millió forintos szolgálati villát építtetett Ruszin-Szendi Romulusz
Megindulhat a nyomozás
Rendhagyó módon a feljelentést ezúttal nem söpörték le az asztalról, hanem komolyan elkezdtek foglalkozni vele, amelyre bizonyíték a határozat, amit a feljelentők megkaptak.
Ebben az áll, hogy a feljelentés tárgyában az eljárásra már ki is jelölték a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséget.
Az indoklásban többek között azt írják: „Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati ideje alatt a Magyar Honvédség vezérkari főnöki beosztásából fakadó szolgálati hatalmával visszaélve magának jogtalan előnyt szerzett azzal, hogy az »adófizetők pénzéből« saját részre 928 millió forintért szolgálati »házat« építtetett (…) A feljelentő szerint a szolgálati lakás luxus kivitelezése a vagyon elleni bűncselekmény gyanúját is felveti.”
Mindent figyelembe véve az illetékesek úgy értékelték, hogy a feljelentésekben foglalt cselekmények miatti eljárásra a Központi Nyomozó Főügyészség rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel, azonban a bűntetőeljárás időszerűségének biztosítása érdekében a feljelentés tárgyában az eljárásra a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kijelölése célszerű.
Fotó forrása: M1
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!