loading
Menü
Támogatás

Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban

2025. aug. 21. 18:01
3 perces olvasmány
Kép: Getty Images Kép: Getty Images

Az idei időjárás ismét keményen próbára tette a magyar mezőgazdaságot. A tavaszi fagyokat súlyos aszály követte, majd kiszámíthatatlan heves zivatarok, jégverések és felhőszakadások nehezítették a gazdák dolgát - számol be a Portfólió.

A gyümölcstermesztés különösen megsínylette a szélsőségeket, így a kajszibarack, az őszibarack és a cseresznye termésének 80-90 százaléka odaveszett, ami több tízmilliárd forintos kárt jelentett. Az ágazatban ráadásul egyre erősödik az importnyomás is, ami szintén jelentős nehézségeket okoz a termelőknek. Az ágazat idei kihívásairól és eredményeiről, valamint a közeljövő kilátásairól beszélgetünk az Alapvetés csütörtöki műsorában, ahol vendégünk Apáti Ferenc, a Fruitveb elnök-ügyvezetője.

Míg 6-8 évvel ezelőtt Magyarország még 350 ezer tonna zöldséget és gyümölcsöt exportált, és 250 ezret importált – vagyis 100 ezer tonnás pozitív külkereskedelmi mérleggel rendelkezett –, addig mára ez az egyensúly teljesen megfordult 

– mondta el az Alapvetés podcast csütörtökön megjelent epizódjában Apáti Ferenc, a Fruitveb elnök-ügyvezetője.

„Gyakorlatilag most már az import 400 ezer tonna, azaz annyi, mint 6-8 éve az export volt. Az export viszont lezuhant 250 ezer tonnára, vagyis a plusz 100 ezresből mínusz 150 ezer tonnás export-import egyenleg lett. Csökken az export, csökken a termelés, növekszik az import, romlik az önellátottságunk, és az nagyon-nagyon kritikus, hogy egyre kevésbé vagyunk képesek hazai termelésből a hazai fogyasztást kiszolgálni” - fogalmazott.

Nem mindig lehet segíteni

Nem véletlen, hogy a fagyvédelem témája újra és újra központi szerepet kap a termelők között. Apáti Ferenc a beszélgetésben ezzel kapcsolatban kiemelte, bár nagyon sok technológia létezik, ami valóban hatékony, az borzasztóan drága – olcsó és hatékony módszer tehát nem létezik. Kijelenthető azonban az is, hogy néha a leghatékonyabb technológia vagy két hatékony módszer kombinációja sem képes segíteni.

„Ha olyan típusú fagy jön, ami ellen nem lehet védekezni, akkor lehet a legdrágább, legjobb fagyvédelmi technológiánk, a termés akkor is el fog fagyni. Az egyik ilyen helyzet a nagyon erős lehűlés: totális virágzásban mínusz 10 °C-ból hiába csinálunk mínusz 5 °C-ot, az sem segít. Vagy ha a szél sebessége az éjszakai kemény mínuszoknál meghaladja a 10-15 kilométer/órát, akkor sem segít semmi”

- fejti ki Apáti Ferenc.

De vajon valóban temetni kell a magyar kajszit? Mi lehet valóban hatékony megoldás az időjárási szélsőségekkel szemben? Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel? És milyen fejlesztések várhatók az ágazatban, amik megerősíthetik a termelést? Az Alapvetés podcast legújabb adásában ezekről a kérdésekről is szó esett.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás