Gelencsér, a közepesen biztos Nostradamus

A momentumos Gelencsér Ferenc elkommentelte magát, miszerint közepesen biztos benne, hogy az általa „barnaingeseknek” nevezett Mi Hazánk a választásokon vissza fog lépni az általa állampártnak nevezett Fidesz javára ott, ahol szoros lesz a verseny.
A már csak nyomokban létező, elektromos rollereket zuhanyzó, a napelemet atomerőművel összekeverő, a magyar rendezésű olimpiát elgáncsoló Momentum egyik alapítója ezzel a kijelentésével megint csak bizonyította, milyen szánalmasan, sőt már komikusan balfék társaság képviselője. Meglehet, náluk ez az elvi politika – elvégre balliberálisok.
A „közepesen biztos” kifejezés a maga értelmetlenségében a közbeszéd új gyöngyszeme. Nyelvészetileg és politikailag sincs értelme. A Mi Hazánk elvi politizálásának lényege, hogy nem pillanatnyi taktikákban, nem választási matekban és háttéralkukban gondolkodik, hanem következetes értékek és világos program mentén képviseli a választókat. Ezért tudták elsőként bemutatni százhat képviselőjelöltjüket is, hiszen nem kell alkudozniuk egyetlen más párttal sem. Hiteles, a nemzeti érdekek mellett a helyi közösségben kipróbált, a legfontosabb célokért kitartóan küzdeni képes jelöltjeik vannak.
Egyedül a Mi Hazánk emel szót a fideszes vendégmunkás-import és a végrehajtó maffia ellen, küzd a devizahiteles károsultaknak járó igazságtételért, a kárpátaljai önrendelkezés megvalósításáért. A pártok közül egyedüliként állt az értelmetlenül kötelezővé tett COVID-oltások ellen tiltakozók mellé akkor, amikor kormányrendeletekben állásvesztéssel büntették azokat, akik nem engedték beoltatni magukat.
És most is, amikor a WHO-s szerződésmódosítás ellen tiltakozik, amely elvonná az ország függetlenségét az egészségügyi intézkedések meghozatalában. A Mi Hazánk szakemberei kiállnak a vízgazdálkodás szemléletváltásáért, a vizek megtartásáért, miközben a kormányzati politika idén nyáron is a csatornák, patakmedrek kotrásával készül arra, hogy a nyári zöldárak és az őszi esők is mihamarabb lefussanak az aszályos területekről.
Persze minderről Gelencsérnek fogalma sincs, ő igazából csak „barnaingesezni” akart egyet a Mi Hazánkkal kapcsolatban. Ez a politikai folklór állandó mumusa, de nyolcvan évvel a második világháború után már ez is értelmetlen. Mint minden, amit a Momentum mondott vagy tett – egészen mostanáig, mert az biztos (de csak közepesen), hogy Gelencsér legutóbbi megnyilvánulása új szállóigét adott a közbeszédnek.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás