0.3 C
Budapest
2022. január 18., kedd
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Megrongálták a Szabadság téri Horthy Miklós szobrot

Biztonsági kamera előtt, fényes nappal, egy bő órája támadták meg gátlástalanul a Szabadság téri református templomot, illetve Horthy Miklós szobrát, vörös festékkel komoly rongálást okozva. – tette közzé facebook oldalán Novák Előd a Mi Hazánk Mozgalom politikusa.

Hegedűs Loránt lelkipásztor már intézkedett a helyrehozatal érdekében, a rendőrség pedig éppen helyszínel. Hiába is várjuk Karácsony Gergely elhatárolódását, ő épp felbujtónak tekinthető, hiszen a Mi Hazánk nemzeti összefogással tartott, tavalyi és idei Horthy-felvonulása kapcsán is uszított a megemlékezés ellen. A szobrot legutóbb június 4-én koszorúztuk meg a sikeres revíziókról elnevezett Hazatérés templomának lépcsőjén ökumenikus keretek közt. Elvárjuk a rendőrségtől, hogy ugyanolyan gyorsan állítsa elő a felelősöket, mint ahogy a Horthy-felvonulásunk után előállította a Szent Korona másolatát békésen hordozó gárdistákat.

Világszerte divat lett az európai, fehér ember történelmének átírása, dicső múltja emlékeinek elpusztítása. A Mi Hazánk Mozgalom nem fogja hagyni, hogy Magyarországon is hősi szobrokat döntsenek le a felforgatók. Bár Pokorni Zoltán fideszes polgármester is uszít a hegyvidéki turulszobor ellen, de megvédjük azt. Elég volt a szélsőliberális randalírozókból!

Forrás:  facebook

További híreink

Gyorsan döntöttek: nincs rendezvény a nemzeti ünnepen

Kemény János

A hatalomért bármit: az antirasszista DK-nak nincs véleménye egy rasszista támadásról

Kemény János

Újabb szervezeti intézkedések amerikai rendőri testületeknél

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen