Azért valahol szórakoztató is ez a Magyar Péter-jelenség, vagy inkább ami körülötte kialakult. Olvasom például az egyik NER-közeli felületen, hogy mennyit keresett az elmúlt években Magyar Péter, amíg a NER-ből élt. Nem keveset sikerült kilapátolnia, miközben Menczer Tamás szerint ment a zseton, mégpedig fű alatt.
Annyi haszna mindenképpen van Magyar Péter felbukkanásának, hogy végre a NER-médiából is megtudhatjuk, mennyit lehet keresni a NER-ben pusztán azért, mert valaki egy NER-miniszter közeli hozzátartozója. Legalábbis a jelenlegi NER-szereplők szerint Magyar pusztán ennek köszönhette a jól fizető állásokat, nem pedig a teljesítményének. A helyzet az, hogy ezt készséggel el is lehet hinni. Mint írják, 2019 és 2024 között Magyar a NER részeként összesen 240 millió forintot vághatott zsebre.
Közben Menczer Tamástól azt is megtudtuk, hogy melegszik a Peti pitéje, ugyanis dőlnek a csontvázak. Mint kiderült, amíg pités Peti a Diákhitel Központot vezette, a haverok is kaptak „a lóvéból”. A jelenleg is NER-politikus szerint ráadásul „se közbeszerzés, se pályázat, se semmi” nem volt mellé. „Csak ment a zseton, fű alatt” – szúrta oda az egykori sportriporter a bűncselekménynek látszó NER-cselekményt. Persze nem is ezt rója fel igazán Menczer, hanem hogy most éppen Magyar munkáját segítik ezek a haverok. Ameddig ők is a NER részei voltak, addig valahogy nem volt baj, hogy „se közbeszerzés, se pályázat, se semmi”, vagy hogy „csak ment a zseton, fű alatt”.
Persze azon sincs mit csodálkozni, hogy a fű alatti zsetonék mentek tovább Péterrel. Hiszen a belebegtetett, ám végül be nem mutatott NER-botrányokkal Magyar éppen annyi lájkot hozott, ami abba az EP-be röpítette, ahová egyébként nem is akart menni. Valójában persze nem is ment, hiszen folyamatosan itthon parádézik. Na igen, a százmilliók mellett ezt is magára szedte Magyar a NER-ből. Tudniillik hogy nem kell valaminek lenni, elég annak látszani. Látvány pékség után jöhet a látvány-parlament. Ahol semmi nem számít, csak a látvány. Hiszen a Fidesz ebben volt a legjobb az elmúlt másfél évtizedben. A látvány szerint például Európa leginkább homofób kormányzata alatt rendezik a legnagyobb LMBTQ-rendezvényeket Magyarországon.
Folytatódik tehát nem Brüsszelben, ahová a Facebook-lájkok végül küldték Magyart, hanem itthon, Budapesten a poszt-NER műsor, amit Magyartól láthatunk. Mi az hogy láthatunk! Hiszen éppen a látványon van a lényeg. Fotósok és videósok hada kíséri Magyart mindenfelé, akik rögzítik, amint a celeb-politikus egy csapásra megoldja az ország minden problémáját. Legalábbis amíg a forgatás tart, mert az ügyek utóéletéről már nem szokott posztolni. Bekapcsoltatta a kórházi klímát, menetrendre betolta a vonatokat és még az árvizet is egyedül tartotta mederben rosszul fogott lapátjával. Már csak a Megafon-logó hiányzott a videóiról, bár valószínűleg azt is megtanulta a NER-ben, hogy az egyre kevésbé vállalható.
Persze lehet, hogy Péter is csak egy ügynök. Éppen olyan, amelyik le szokta hallgatni a családokat, akár a férj a feleséget is. Miközben egyértelmű, hogy aki Magyart támogatja, az valójában az elrejtett NER-re mond igent, addig engem az is érdekelne, hogy valóban ment-e a zseton fű alatt, Peti? És titeket ez miért csak most kezdett el zavarni, Tomi?
Kiemelt kép: Magyar Péter, Facebook
Zalába látogatott a Betyársereg, hogy segítsen javítani a közbiztonságon (+VIDEÓ)
A magyar gazdákat nem csak az aszály, hanem a kormány ostobasága is sújtja! (+VIDEÓ)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!