21.9 C
Budapest
2021. május 9., vasárnap
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Mi Hazánk: Soha ne térhessenek vissza a társadalomba a machetes gyilkoshoz hasonló gonosztevők!

A Mi Hazánk Mozgalom elfogadhatatlannak tartja azt a hazánkban bevált bírói gyakorlatot, miszerint bestiális bűncselekmények elkövetői számára még enyhítő körülményeket vesz figyelembe az ítélet meghozatalakor – írja közleményében Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke.

Mint ismert, elsőfokon, még nem jogerős bírói döntéssel húsz év fegyházra ítélték azt a férfit, aki 2019.12.30-án Kőbányán egy háromgyermekes édesanyát gyilkolt meg a gyermekei szeme láttára, pusztán csak azért, mert ölni szeretett volna.

A bíróság más ügyben is vizsgálatot indított, mivel a nyomozás során kiderült, hogy az elkövető mobiltelefonján 18 év alatti lányokról készült pornográf felvételeket tartott, illetve saját 13 éves féltestvérét is megrontotta.

A bűncselekmények elkövetéséért és mert a tettes visszaeső bűnelkövető az ügyészség tényleges életfogytiglan kiszabását indítványozta, de a bíróság enyhítő körülménynek tekintette, hogy a vádlott feladta magát és, hogy fiatal felnőtt volt a bűncselekmények elkövetésekor, ezért az ítélethozatalnál esetében a büntetési célokat a hosszú idejű szabadságvesztéssel is el lehet érni.

Dócs Dávid szerint az ilyen és ehhez hasonló “emberi roncsoknak” semmi keresnivalója a társadalomban, hiszen a fent felsorolt vádpontok mindegyikéért minimum tényleges életfogytiglant érdemelne. “Ha rajtunk múlna, akkor minimum egy szibériai kőfejtőbe!” – teszi hozzá.

A Törvényszék ítélete alapján a most elítélt elkövető még ereje teljében, 40 évesen szabadulhat, veszélyt jelentve ezzel a társadalomra.

Dócs felháborítónak és rendkívül igazságtalannak tartja, hogy az elkövetett szexuális bűncselekmények mellett egy háromgyermekes édesanya életét “kedvtelésből kioltó szörny”, aki egy család életét tette tönkre és három gyermek jövőjét árnyékolta be, ilyen olcsón megúszhatja.

A Mi Hazánk Mozgalom álláspontja, hogy a rend fenntartása, és a társadalom biztonsága végett kellő súlyú ítéletek meghozatala szükséges, hogy a bűnelkövetők számára kellő példát lehessen statuálni!

“A hasonló kegyetlenséggel, aljas szándékkal elkövetett bűncselekmények tettesei és az össztársadalomra veszélyes szörnyetegek esetében kilátásba kell helyezni a halálbüntetés visszaállítását is, de a bűncselekmény súlyosságát tekintve minimum a tényleges életfogytiglan tartó szabadságvesztést” – szögezi le a politikus.

A párt tervei szerint ez utóbbinál a kényszermunka kötelező jellegű lenne, a rab fenntartási költsége mellett megtermelt jövedelmet pedig az áldozat családja kapná az elkövető élete végéig.

“Ha egyszer a Mi Hazánk kapna erre felhatalmazást, akkor két hét alatt valóban rendet tudna tenni az országban. Megszüntetnénk a börtön biznisz kárpótlásokat és a wellness börtönöket, önfenntartó büntetési intézményeket hoznánk létre, nem károsítva ezzel a magyar államkasszát, a bűnözőket pedig olyan ítéletekkel szankcionálnánk, melyeknek kellő visszatartó erejük van és nem utolsó sorban visszaadnánk a rendfenntartó erők és a büntetés végrehajtás dolgozóinak megbecsülését, becsületét és tekintélyét”

– zárja közleményét Dócs Dávid.

Magyarjelen.hu

További híreink

Késelésbe fulladt egy családi ivászat Öcsödön

Szabó Norbert

Maradnak a szigorú intézkedések, a szenteste még kérdéses

Gabay Dorka

Felfüggesztettet kapott, mert nyújtófával bántalmazta férjét

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben