2.4 C
Budapest
2022. december 2., péntek
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Mi Hazánk: Szibériába a bestiális gyilkossal!

– Mély megdöbbenéssel és őszinte felháborodással értesültünk arról, ami egy éve történt a Tolna megyei Felsőrácegresen. Egy cigánybűnöző összevert és kétszer is megerőszakolt egy nyugdíjas, rákbeteg volt katonát, aki a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe, a szadista gyilkos a napokban állt bíróság elé – fogalmaz közleményében a párt esztergomi országgyűlési képviselőjelöltje, Lantos János. Folytatás alább.

– Az előzmények közé tartozik, hogy a cigány gyilkos korábban kerti munkát végzett pénzért az idős sértett házában, majd miután elvégezte azt, elment a kocsmába, elitta a pénzt, ám visszatért az idős, rendkívül rossz egészségi állapotban lévő (a helyiek elmondása szerint mintegy 40-50 kg súlyú lehetett a daganatos megbetegedés miatt) volt katonához, és még több pénzt követelt. Mivel nem tudott többet adni, a cigánybűnöző összeverte, meztelenre vetkőztette, hasára fektette és megerőszakolta.

Miközben az emberi ésszel felfoghatatlan aktust véghezvitte, azt kiabálta, ha ellenáll, megöli. Majd miután végzett, elhagyta a házat, az idős férfi ekkor még tudta értesíteni a rendőrséget, de a támadó újra visszatért, és megint megerőszakolta. Ekkor is gyilkossággal fenyegette, azt ordítozta, ha nem marad nyugton, leszúrja

– folytatódik a közlemény.

– A járőrök kiérkezésekor a gyilkos is ott tartózkodott még, így őt előállították, a sérült nyugdíjashoz pedig mentőt hívtak. Kórházba szállították, de sajnos már nem tudtak rajta segíteni. Nagyon fontos információ, hogy egy visszaeső cigánybűnözőről van szó, tettét nem sokkal azután követte el, hogy szabadult a börtönből, ahová szintén erőszakos bűncselekmény miatt került. A bíróság visszaeső bűnözőként 18 év fegyházra ítélte első fokon, a gyilkos azonban fellebbezett, így az még nem jogerős – írja Lantos.

– A Mi Hazánk Mozgalom szerint eleve nem szabadna visszaengedni az ilyen bűnözőket a társadalomba, hiszen látjuk, az rendre újabb tragédiákhoz vezet. A 18 év fegyházat sem tartjuk elégségesnek, a visszaeső, a társadalomba beilleszkedni képtelen, súlyosan életellenes bűncselekmények elkövetőinek nincs helye köztünk!

Mi az ilyen gyilkos gazembereket minimum Szibériába küldenénk, de az ilyen esetek miatt tartjuk indokoltnak megkérdezni a magyar társadalmat arról is, akarják-e a halálbüntetés visszaállítását

– zárja gondolatait.

(Fotó: TV2)

További híreink

Az ukránoknak szánt pénz nyomában

Kemény János

“A magyar föld nem eladó!” – Vagy mégis?

Kemény János

Végrehajtómaffia – Miért nincs napirenden a kar új elnökének megválasztása?

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben