Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke, a Mezőgazdasági Bizottság tagja tudásalapú társadalmat szorgalmaz az összeszerelő üzemi státusz helyett. Szerinte teljesen téves a magyar kormány gazdasági iránytűje.
„Miközben a mezőgazdaság egyre több életveszélyes kihívással küzd, mint például az évről évre jelentkező egyre súlyosbodó aszály és vízhiány, addig például az űrkutatásban nőtt a K+F támogatás” – hívta fel a figyelmet a politikus. Szerinte jól látható, hogy mi az, amire számolatlanul szórja a pénzt a kormány és mi az ahonann teljesen kispórolja.
„Arányosan a legkevesebbet az oktatás, a kultúra és a mezőgazdaság kapja, ami azt eredményezi lassan, hogy a tudatlanok, műveletlenek és a külföldi multik összeszerelő országává fogunk válni”
– hangsúlyozta Dócs Dávid. Emlékeztetett, hogy Csath Magdolna közgazdász, a Mi Hazánk korábbi államfőjelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatáson és a tudáson való spórolás tovább mélyíti a magyar gazdaságban tapasztalható problémát és rontja a versenyképességét is. Mint írta, 2011-hez képest az idei évre a teljes exporton belül jelentősen – 20,85 százalékról 14,77 százalékra – csökkent a technológia- és tudásigényes export aránya.
Tudásalapú társadalmat szeretne
Dócs szerint a Mi Hazánk Magyarországot az összeszerelő üzemi státuszból a tudásalapú társadalmi státuszba kormányozná át, ahol a kutatás és a fejlesztés, valamint a hazánk adottságait évszázadok óta reprezentáló mezőgazdaság kerül a fókuszba az akkumulátorgyárak, az olcsón foglalkoztatható vendégmunkások és az alacsony hozzáadott értékkel készült tucat termékek helyett.
„A Mi Hazánk Mozgalom többek között ezen problémák miatt, valamint a nem létező vízkormányzás okán szervezett a hétvégén Szegedre gazdatüntetést, amely megmutatta, hogy részünkről megvan a politikai akarat a változtatáshoz”
– hangsúlyozta. Közleményében kiemelte, hogy a gazdák – bár tartanak a jelenlegi rendszertől – egyre nagyobb számban állnak a Mi Hazánk Mozgalom mögé annak érdekében, hogy „a magyar mezőgazdaságnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen!”
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!„Jöttünk, mert hívtak” – a Mi Hazánk politikusai is ott vannak Dunaújvárosban