21.1 C
Budapest
2022. július 7., csütörtök
Magyar Jelen
Hírek

Mi Hazánk: vendégmunkások helyett béremelést!

– “Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját” – így szólt néhány éve a kormányzati propaganda a migrációs válság kezdetén, csakhogy ez már annak idején sem volt így, gondoljuk a letelepedési kötvényekre, most aztán pedig már végképp más a valóság. Ugyanis a kormány egy salátatörvénybe bújtatva elfogadta azt a javaslatot, amely minősített munkaerőkölcsönző cégeken keresztül munkavállalási engedélyek nélkül is tágra nyitná az ország kapuit harmadikvilágbéli vendégmunkások előtt – fogalmazott Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.

– Ez volna a Fidesz munkaalapú társadalma? Szakszervezeti vezetőktől tudjuk, hogy nagyon sok üzemben már így is szállóigévé vált a mondat, “ha problémázol, jön helyetted az ázsiai, aki nem szól vissza”. Ezt tenné még egyszerűbbé a kormány

– folytatta Lantos.

Mint mondta, a Mi Hazánk elvi álláspontja, hogy a munkaerőhiányt nem idegenek behozatalával kell megoldani, hanem azzal, hogy tisztességes fizetést adunk a magyar dolgozóknak és javítjuk munkakörülményeiket, mert számukra Magyarország, a magyar emberek, a magyar dolgozók az elsők!

– A Fidesz jelszava tehát nem más, minthogy béremelés helyett vendégmunkást, a Mi Hazánk pedig mint immáron legerősebb ellenzéki párt azt mondja, vendégmunkás helyett béremelést!

Éppen ezért most és a jövőben is minden lehetséges módon tiltakozni fogunk ez ellen a gyakorlat ellen, nem idegen vendégmunkásokra van szükség, hanem meg kell adni a magyar dolgozóknak az erkölcsi és anyagi megbecsülést, és ebben a törekvésünkben minden együttműködésre kész szakszervezetet is szövetségeseinknek tekintünk

– zárta gondolatait.

További híreink

Felgyújtotta betegét a román orvos

Kemény János

Pécsnek nem kell a homoszexuális felvonulás

Kiss Albert

Nagy betűvel kell írni ezentúl a “fekete” szót, de a “fehér”-et kicsivel

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen