Radics Gábor, a Gumiiapari Szakszervezeti Szövetség elnöke úgy fogalmazott a napokban, hogy a makói Continental gyár újra bebizonyította, hogy az egyik legrosszabb munkáltató az országban, és ezzel a Mi Hazánk Mozgalom is egyetért, nem először hajtottak már végre kifejezetten aljas húzásokat – fogalmazott Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.
– Ez a mostani talán még a korábbiakon is túlmegy, 50 magyar dolgozót rúgtak ki úgy, hogy gyakorlatilag még csak nem is tájékoztatták őket! Volt köztük olyan régi és kipróbált munkavállaló is, aki már 25 és fél éve ott dolgozott, neki egyedül több éve volt, mint a teljes vezetőségnek együttvéve
– folytatta.
– Ráadásul külön felháborító, hogy ezek a dolgozók tanították be korábban a harmadik világbéli vendégmunkásokat, akik egyébként nem dolgoznak olyan jó, mint a magyarok, mégis legalább 200-an vannak már, és az sejthető, hogy a mostani kirúgások is azért történtek, hogy helyükre ázsiai vendégmunkásokat vegyenek fel – mutatott rá.
– Nem más ez, mint súlyos magyarellenes diszkrimináció, aminek részese a makói gyár vezetése, de leszervezője a Fidesz, a magyar kormány, a Mi Hazánk kiáll a jogtalanul elbocsátott dolgozók mellett. Álláspontunk szerint teljesen új vezetőségre lenne szükség a makói gyár élén, támogatjuk a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség érdekképviseleti harcát, és továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt,
hogy útját álljuk a vendégmunkások bejövetelének, mert mi egy olyan országot akarunk, ahol nincs szükség vendégmunkásokra, ahol a magyar munkásoknak jár a megbecsülés
– összegezte.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!