A Die Grünen (A Zöldek) egyik legújabb javaslata bevezetné az úgynevezett „klímamenekültek” fogalmát, melynek következtében bevándorlók milliói kaphatnának menedékjogot és letelepedési engedélyt Németországban.
Az ötlet egyik lelkes támogatója Claudia Roth, aki elsősorban a kisebb Csendes-óceáni szigetek lakóinak biztosítana letelepedési engedélyt, akik szerinte a „leginkább veszélyeztetettjei” a globális felmelegedésnek.
A törvényjavaslat nem tartalmazza a „klímamenekültek” konkrét létszámát, azonban az Egyesült Nemzetek becslése szerint ez a szám 2050 környékére valahová 25 millió és egy milliárd(!) közé lesz tehető.
A Zöldek javaslatukban a Világbank becsléseit vették alapul, ami a menekültek számát 150 millióra becsüli Afrikából, Dél-Ázsiából, illetve Dél-Amerikából. Ha az elképzelés megvalósulna, az összes innen érkező bevándorló „klímamenekültnek” számítana, és azonnal jogosulttá válna a német útlevélre.
A Zöldeknek ezen lépésükkel még a többi bevándorlást támogató pártból is ellenérzést váltottak ki, Észak-Rajna-Vesztfáliában például a belügyminiszter, a CDU-s Herbert Reul válasza egyben önbeismerésnek is tekinthető. Mint mondta: „A bevándorlás a mai napig kihívásokat jelent számunka a közbiztonság terén. Javaslom, előbb ezeket oldjuk meg.”
A CDU egy másik politikusa, Phillip Amthor szerint ez a javaslat kifejezetten káros, ugyanis a klímaváltozást használná fel arra, hogy világszerte indítsa útnak bevándorlók tömegét.
Linda Teuteberg, a Szociáldemokrata Párt tagja szintén a Zöldek ellen foglalt állást, szerinte ez a tervezet egy „világmegváltó fantázia, majd hozzátette: „Németország ne legyen a világ Noé bárkája”.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!