loading
Menü
Támogatás

Nincs kivétel - brutális késelés a Dunántúlon is

2021. aug. 24. 19:46
2 perces olvasmány
Nincs kivétel - brutális késelés a Dunántúlon is

A bűnügyi statisztikákban általában nem a Dunántúl szokta vezetni az erőszakos bűncselekmények listáját, az ország ezen részét nyugalmasnak, békésnek, biztonságosnak szokták leírni.

A statisztika persze csalóka, hiszen ide köthető Marian Cozma esete, amely azóta szinte egyet jelent egy olyan bűnelkövetési forma meghatározásával, amit a liberális véleményterrorban előszeretettel cenzúráznak.

A napokban ismét egy újabb brutális eset rázta meg Veszprém megye közvéleményét. A police.hu arról számolt be, hogy egy férfi csütörtök hajnalban minden előzmény nélkül támadt rá egy buszmegálló felé gyalogló 45 éves nőre a Veszprém megyei Berhidán.

Előbb dulakodni kezdtek, majd a támadó egy késsel nyolcszor megszúrta a sértettet a felsőtestén, derék- és vesetájékon.

A férfi – aki a támadás közben a saját lábát is megsebesítette – elfutott a helyszínről.

A megtámadott nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A berhidai férfit a járőrök egy órán belül a lakásán elfogták, és emberölés kísérlete miatt indult eljárás ellene. A szökés, az elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, illetve a bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra elrendelték a letartóztatását -írja az atv.

Az elkövető származásáról, etnikumáról, bőrszínéről már semmit nem írnak, de a jelenlegi közállapotokról még ennél is többet mond, hogy
a rendőrség a bűnügyi statisztikában az elkövető származására vonatkozó adatot egész egyszerűen nem vezet.

Adatok híján csak találgatni tudunk. A találgatás pedig köztudottan alkalmas a "legrosszabb, zsigeri előítételek" táplálására.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás