1941. április 11-én, éppen nyolcvan éve indultak meg a magyar csapatok visszafoglalni Bácskát, Muraközt és a Dráva-háromszöget. A jeles nap alkalmából a Vasárnap Babucs Zoltán hadtörténésszel beszélgetett. Ebből az interjúból szemezgettünk.
Mozgósítás Délvidék visszavételére
Miközben Észak-Erdély visszacsatolása teljes mozgósítást igényelt, addig a felvidéki, a kárpátaljai és a délvidéki bevonulást részleges mozgósítás előzte meg. A Honvéd Vezérkar főnöke április 3-án kapta meg az engedélyt a délvidéki bevonulás megszervezésére. Gyorsított tempóban megindult a pécsi IV. és a szegedi V. hadtest, a gyorshadtest, a Folyamőrség, valamint a déli határrész határvadász- és légvédelmi alakulatai, a budapesti I. és a miskolci VII. hadtest, a Fővezérség-közvetlen csapattestek és a magyar királyi 3. honvéd hadsereg-parancsnokság (Pécs) hadiállományra feltöltése. A Gorondy-Novák Elemér altábornagy vezette magyar 3. hadsereg parancsnoksága Kiskunhalasra települt, alakulatainak többségét április 11-ig felvonultatták a déli határon.
Hogyan készült Jugoszlávia?
A kisantant valamennyi országa tartott a magyar revíziós igényektől. Jugoszlávia különösen az Anschluss után kezdett aggódni. 1939-ben már francia hadmérnökök segítségével építették ki erődvonalaikat. Ezeket Babucs részletesen is ismertette:
Az első vonal a határon húzódott, ez megerődített határőr állásokból, az úgynevezett karaolákból állt, több helyen útzárral. A Duna–Tisza közén a főerődöv két vonalból állt, az első Bezdán–Gádor–Őrszállás–Bajmok–Szabadlak–Palicsfürdő–Horgos, a második a Pacsér–Csantavér–Zenta vonalon készült el. Mindkét vonal vasbetonból épült, jól álcázott erődsor volt harckocsiárkokkal és süllyesztett drótakadályokkal védve. A Ferenc-csatorna mentén is húzódott egy védelmi vonal, az északi hídfőket harckocsiakadályokkal megerősített kiserődök védték, de a déli parton is emeltek erődsort. A Baranya-háromszögben az erődítések sora más volt, mint a Duna–Tisza közén. A határ mentén itt is karaolák álltak, az első erődvonal Vörösmart–Pélmonostor, a második Pélmonostor–Bolmány között, a Dráváig húzódott.
A terepviszonyok miatt az első vonal előtt nem voltak harckocsiárkok, a harmadik erődvonal itt csak papíron létezett. Az erődvonalak áttörése nehéz feladatnak ígérkezett.
Miben volt más a délvidéki bevonulás, mint a korábbi visszacsatolások?
A magyar villámháború alig három nap alatt elfoglalta a célként kitűzött területeket. Április 11-én, nagypénteken a bácskai karaola-láncolatot könnyedén visszavették a honvédek, a főerődövet a légierő és a tüzérség segítségével foglalták el másnap, noha később kiderült, azt a jugoszláv csapatok már rég kiürítették. Április 12-én a magyar csapatok a Baranya-háromszögben is gyors sikereket értek el. A visszavonuló jugoszláv csapatok kétségbeesésükben az infrastruktúra szisztematikus rombolásába kezdtek, így lassítva a magyar előrenyomulást. Törekvéseiket segítette az esős időjárás is.
A terület pacifikálása már nehezebb feladat
Az igazi problémát nem a jugoszláv hadsereg, hanem a csetnikek és a dobrovoljácok jelentették.
Trianon után a délszláv állam is a maga javára akarta megváltoztatni az uralma alá került magyar területek etnikai összetételét, ezért rengeteg szerbet telepített be a Délvidékre, akik megkapták az ottani magyarok javait. Belőlük kerültek ki azok a felfegyverzett és fanatizált dobrovoljovácok és csetnikek, akik diverzáns és szabotőr tevékenységükkel a békés lakosság mellett a honvédeket is terrorizálták, olykor pánikot keltve a bevonulók soraiban
– magyarázta Babucs.
Ezek a szabotőrök és szabadcsapatok nem viseltek katonai egyenruhát, vagyis a hadijog sem vonatkozott rájuk. Ha fogságba estek, az egyenlő volt a biztos halállal. (Ez azonban nem valami „gonosz” „fasiszta” sajátosság volt, mint ahogyan azt napjainkban szeretik előadni. A szövetségesek ugyan így jártak el hasonló helyzetben. Nem is beszélve 1944-45-ről, mikor egyszerűen agyonlőttek mindenkit, aki SS egyenruhát viselt – a szerk.)
Honvédeink már ismerték ezt a fajta hadviselést. A kárpátaljai hadműveletek során a felbomlott csehszlovák hadsereg helyett a félkatonai Szics-gárda tagjai fejtettek ki szívósabb ellenállást.
Fogadtatás Délvidéken
A délvidéki bevonulás valóban puskaporos volt, és teljességgel más, mint a felvidéki vagy az erdélyi „csókhadjárat”.
Honvédeinket a magyarlakta területeken diadalkapuval várták, és felszabadítókhoz méltó fogadtatásban részesültek. A Wehrmachtot a svábok bizalmatlanul szemlélték, a szerbek viszont megszállóként tekintettek mindkét félre.
Újvidéken még javában folytak a harcok a csetnikekkel, de a város magyar lakossága szívrepesve várta a honvédeket. A Csaba felderítő páncélgépkocsikkal érkező egyik haditudósító erről így számolt be:
Újvidéknek, e 60.000 lakosú nagyvárosnak magyarjai már itt sírnak-nevetnek a járművek körül, virágok hullanak a kocsikra, bort, kalácsot kínálnak a könnyes szemű, boldog emberek. Ők nem látják, milyen porosak és borostásak vagyunk. Nekik mi vagyunk legszebb teremtései a földnek: magyar katonák, akik elhoztuk számukra a szabadságot.
A Bácska, a Baranya-háromszög, a Muraköz és a Muravidék hazatérése áldozatokkal járt, a honvédség véres vesztesége 729 fő volt. Elesett 5 tiszt és 60 honvéd, megsebesült 16 tiszt és 648 honvéd.
Kiemelt kép: Babucs Zoltán gyűjteménye
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
