loading
Menü
Támogatás

Ez kemény lesz: Betiltják a benzin- és dízelautókat

2020. febr. 4. 14:08
1 perces olvasmány
Ez kemény lesz: Betiltják a benzin- és dízelautókat

Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél öt évvel előbb, már 15 év múlva megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését - közölte kedden a brit kormány.

London 2017 közepén bejelentette, hogy egy szélesebb körű, összesen 3 milliárd font (csaknem 1200 milliárd forint) költségvetéssel előirányzott több évtizedes környezetvédelmi program keretében 2040-től már csak elektromos, illetve hibridüzemű autók és kisteherautók kerülhetnek forgalomba Nagy-Britanniában.

Boris Johnson brit miniszterelnök azonban a novemberi ENSZ-klímacsúcs keddi londoni előkészítő rendezvényén – a természetfilmjeiről és környezetvédelmi ismeretterjesztő tevékenységéről világhírű Sir David Attenborough társaságában – bejelentette, hogy a csak belső égésű motorokkal felszerelt autók és furgonok nagy-britanniai árusítási tilalmát a kormány 2035-re előrehozta.

Az új program lehetővé teszi a tilalom ennél is korábbi bevezetését, ha ez technikailag kivitelezhető.

Forrás: MTI

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás