Ön és kormánya azt állítja, hogy konzervatív politizálást folytatnak, éppen ezért fel kell tennem a kérdést, hogy Ön szerint elfogadható-e ha egy alpolgármester garázda módon viselkedik? Szerintem az a konzervatív politizálás, ha nem csak beszélünk róla, hanem a gazdasági és társadalmi döntésekben is megjelennek a konzervatív elemek, ami ezáltal társadalomformáló erővé válik – írja a miniszterelnöknek címzett nyílt levelében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, önkormányzati képviselő.
“Tanárként és képviselőként is vallom, hogy egy közösség képviselőjének példát kell mutatnia” – tette hozzá a politikus. Tiszaföldvár volt fideszes alpolgármestere, Cseuz Zsolt garázda módon viselkedett, majd kijelentette, hogy nem indul többet választásokon. Ehhez képest októbertől újra képviselői mandátummal rendelkezik, mivel ígéretével szemben mégis elindult, mutat rá Pakusza.
“Egy olyan településen mint Tiszaföldvár, ahol egyébként is rossz a közbiztonság, hogyan tudná ez az ember képviselőként a rendet képviselni? A helyi fideszes országgyűlési képviselő Herczeg Zsolt erre a kérdésünkre azt mondta, ez a helyi Fidesz belügye, ezt úgy értelmezem, hogy őt a részegen balhézás nem zavarja” – írja a Mi Hazánk alelnöke.
Kérdésem az Miniszterelnök Úr, hogy Önt zavarja-e? Fognak-e lépni az ügyeben és visszaléptetik-e Cseuz Zsoltot a képviselőségtől
– zárul a nyílt levél.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!