Ötven orvosnak küldtek figyelmeztető levelet a holland egészségügyi hatóságok, mivel azok “egyértelműen téves információkat közöltek pácienseikkel a koronavírusról, valamint a vírus elleni vakcináról”. Tíz esetben hatósági eljárással is megfenyegették az érintett orvosokat – írta meg az nltimes.nl.
Volt olyan orvos, akit 3 ezer eurós bírsággal büntettek, amiért olyan gyógyszert írt fel, mely nem gyógyítja a koronavírust. De több orvost érte a vád, hogy olyan gyógyszereket ajánlott betegeinek, melyek “covid-elleni hatásosságát és biztonságosságát még nem sikerült bizonyítani”. (Miért? Az oltásokét igen? – a szerk.)
Az orvosok nagy része ellen azonban olyan vádak hangzottak el, mint hogy “kétségbe vonták az elfogadott tudományos tényeket”, továbbá megpróbálták lebeszélni az embereket az oltásról és a maszkviselésről.
A hatóságok azt állították, tiszteletben tartják a vélemény szabadságát, de azt elvárják, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók igazodjanak az előírt, szakmailag elfogadott sztenderdekhez.
Amikor tehát a WHO a járvány kezdetekor azt hangoztatta, kizárt, hogy a vírus emberről emberre terjedjen – ezen állásfoglalás értelmében – mindenkit szankcionálni lehetett volna, aki ennek ellenkezőjét állította.
A holland egészségügyi hatóságok szerint az érintett orvosok “veszélyeztették Hollandia egészségét”.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!