3 C
Budapest
2022. december 1., csütörtök
Magyar Jelen
KiemeltTudomány

Patkánygerinc által mozgatott biorobotot építettek

Olyan miniatürizált biológiai robotokon dolgoznak, amelyek képesek lesznek behatolni az emberi szövetekbe.

Collin Kaufman és az illinoisi egyetem kutatói olyan robotokon dolgoznak, amelyek izmait 3D-s nyomtatással állították elő. De önmagukban ezeknek az izmoknak nem sok hasznát vették. Szükség volt egy eszközre, amely irányítja őket.

Ahelyett, hogy az izmokat egy elektromos ellenőrző rendszerhez kötötték volna,

a kutatók egy patkány gerincének azon részét használták fel, amely az állat hátsó lábait irányítja. Amikor ezt a gerincrészt izmokkal kapcsolták össze, a gerinc a neuronokon keresztül elektromos jeleket kezdett küldeni, amelyek összehúzták az izmokat.

A gerincoszlopot és az izmot egy rugalmas állványzathoz kötötték, két, a gerincről merőlegesen lelógó karral. Így ha az izom összehúzódott, az állványzat behajlítódott, és a két kar egymás felé fordult.

“A gerincvelő képes felismerni ezeket az izmokat és a testműködéshez hasonlóan ritmusos összehúzódásokat produkálni még egy héttel azután is, hogy a testen kívül volt” – magyarázta a New Scientistnek Kaufman professzor.

“Az összehúzódásokat aszerint lehet szabályozni, hogy hozzáadunk-e a rendszerhez vagy elveszünk belőle neurotranszmittereket (ingerületátvivő anyagokat).”

A kutatócsoport vezetője hozzátette, hogy ezeket a gerincneuronokat, amelyek a periferikus idegrendszert alkotják, nemigen lehet élő állatokon tanulmányozni. Éppen ezért nehéz megérteni azokat a betegségeket is, amelyeknek okozói, mint például az amiotrófiás laterálszklerózist (ALS-t). Az ilyen rendszerek viszont megkönnyíthetnék e betegség előrehaladásának valós időben történő tanulmányozását.

Ez a robot alig 6 milliméter hosszú, és nagy kihívást jelent nagyobb méretben megalkotni, mert nehéz eljuttatni tápanyagot a szövet egészébe. Kaufman úgy véli, hogy ha ez sikerülne, akkor akár bioprotézisként is működhetnének.

Forrás: szmo.hu
Fotó: illusztráció, origo

További híreink

Szovjet civileket terrorizáló magyar honvédekről készült “történelmi film”

Irányi Dániel

Ketten meghaltak, miután beoltották őket Pfizer és Sinovac vakcinákkal

Irányi Dániel

Szlovákia tovább szigorít

Gabay Dorka

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben