28.1 C
Budapest
2022. augusztus 13., szombat
Magyar Jelen
BelföldHírek

Pécs: A tankerületi központ nem támogatja az efféle iskolai érzékenyítést

A Pécsi Tankerületi Központ sem a múltban, sem most nem támogat olyan előadást, amely megzavarja a gyermekek harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, válaszolták a Pécsi Újság.hu-nak arra a kérdésére, mi az álláspontjuk az Emberség Erejével Alapítvány úgynevezett érzékenyítő programjával kapcsolatosan, amit pécsi oktatási intézményekben is folytatnának – írja a BAMA.hu.

Amint arról mi is beszámoltunk, az emberi jogok világnapja alkalmából hétfőtől szerdáig interaktív programot szervez a Zsolnay Negyedben az Emberség Erejével Alapítvány nevű homoszexuális lobbiszervezet. A rendezvényen diákok és pedagógusok is megismerhetik a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatását is élvező szervezet emberi jogi neveléssel foglalkozó programjait. Olyan témák kerülnek terítékre, mint például a gyermekjogok és a „szivárvány családok” – azaz homoszexuális párokkal példálóznak majd.

Az alapítvány honlapján olvasható leírás szerint az érzékenyítésen a következő foglalkozásokba kóstolhatnak bele az érdeklődők:

  • Gyerekjogok a világ körül – Ismerjétek meg a gyermekjogokat, fiatal hősök történetein keresztül! Online játékokkal járjuk be az egész Földet és megnézzük hogyan élnek a gyerekek a különböző tájakon.
  • A csomag, amit cipelni kell – Mi az, hogy szivárvány család? Milyen kihívásokkal néznek szembe, amivel egy heteroszexuális családnak nem kell? Valódi történetek, esettanulmányok feldolgozva rövid videókban.
  • Társadalmi Társasjátékok – Oktatási szegregáció? Esély­egyenlőség? Demokrácia? Feminizmus? Ijesztő szavak, de szerencsére vannak társasjátékok, amelyekkel szórakoztató formában ismerkedhetünk velük, beszélhetünk róluk.
  • Hatástalanítsd a bombát! – A világunk rettentő sokszínű, nagyon sokféle ember él a Földön. A gonosz Doktor Faktor el akarja pusztítani ezt a változatosságot. Oldjátok meg a feladatokat, hatástalanítsátok a bombáját!”

Az alapítványnál abban bíznak, hogy a meglévő partnereiken túl további intézmények is meghívják őket „a témába illő foglalkozások tartására”. Várhatóan tehát hamarosan a pécsi iskolákban is zajlik majd az érzékenyítés, és a fiataloknak olyan közösségekkel példálóznak majd, amelyekben homoszexuálisok nevelnek gyerekeket. A BAMA.hu megkérdezte a Pécsi Tankerületi Központot, mi az álláspontjuk minderről.

– A Pécsi Tankerületi Központ sem a múltban, sem most nem támogat olyan előadást, amely megzavarja a gyermekek harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését

– válaszolta Páva Péter, a tankerület igazgatója.

A BAMA.hu érdeklődésére közölte azt is, az iskolák igazgatója dönt az iskolai programokról, figyelembe véve a hatályos jogszabályokat, a gyermekek mindenekfelett álló érdekét, az intézmény éves munkatervét és a pedagógiai programját. Hozzátette, a konkrét ügyben a Pécsi Tankerületi Központhoz nem érkezett semmilyen megkeresés.

(BAMA.hu nyomán)

További híreink

Továbbra is rossz a helyzet Záhonynál – egyre többen érkeznek a határra

Kiss Albert

Jakab Péter miskolci emberét illegális hulladék elhelyezésével gyanúsítják

Szabó Norbert

Mihazánkos fantomhadsereget vizionál a “függetlenobjektív” erdélyi újságíró

Gabay Dorka

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben