A fenti címmel jelent meg egy különös hír a zsido.com nevű portálon. A pajeszos-szakállas-kaftános zsidót ábrázoló illatgyertyák állítólag gazdasági sikereket hoznak.
A gyertyák két méretben elérhetők, a „kis zsidó” elnevezésű körülbelül 10, a „nagy zsidó” nagyjából 18 centiméteres. „Kézzel készült viaszgyertya.
Úgy tartják, hogy egy zsidó figurája gazdasági sikereket biztosít.
Jó megjelenésű, nagy, égés során kellemes, meleg fényt áraszt és méz, valamint propolisz finom aromáját adja.” – idézi a leírást s zsido.com.
A pénzt számoló háredi zsidó figurája mára már csak nagyon keveseket lep meg Lengyelországban. Ezek a kis szobrocskák a közhiedelem szerint szerencsét hoznak a tulajdonosuknak. Ám a szobrocskák újabb változata miatt már sokan felhúzzák a szemöldöküket. Ezek a kis figurák ugyanis illatgyertya kivitelben jelentek meg, és, a termékleírás szerint
„égés közben kellemes illatot árasztanak”.
A zsidó gyertyákat legalább két társaság is forgalmazta online boltjában, mondta Elżbieta Magenheim, a Życie Żydowskie, vagyis zsidó élet nevű Facebook-oldal kezelője. A csoport tagjai felháborodásukat fejezték ki a gyertyák miatt, mert a nácik által a holokauszt során a krematóriumokban elégetett zsidó holttestekre emlékeztette őket. Magenheim felfedezését követően egy lengyel zsidó híroldalon is megjelent a hír, mire mindkét cég kivette a termékeket online katalógusából. Az esetet azonban egyikük sem kívánta kommentálni.
Rafael Pankowski, a varsói központú „Soha többé” antirasszista szervezet alapítója úgy véli, hogy a szerencsehozó zsidó alakja
„mélyen a negatív sztereotípiákban gyökerezik”.
2017-ben elhangzott szavai hatására a lengyel parlament szuveníreket árusító boltjának polcairól eltűntek a szerencsezsidó figurák.
Mások azonban nem ennyire borúlátóak, és inkább érzéketlen, de egyben ártalmatlan, nosztalgikus megnyilvánulásnak tartják. Jonny Daniels, a „Mélységekből” elnevezésű csoport alapítója is ezen a véleményen van. Szervezete a zsidók és lengyelek közti párbeszéd ösztönzését és lehetővé tételét tűzte ki célul.
Vannak, akik gusztustalannak tartják a gyertyákat, ám nem érzik úgy, hogy a holokausztra való utalást tartalmaznának.
(forrás+foto:zsido.com)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!