3 C
Budapest
2022. december 9., péntek
Magyar Jelen
BűnügyKiemelt

Pintér Sándor egykori cége is érintett egy nagyszabású adócsalási ügyben

Büntetőügyben lett érintett egy vagyonvédelmi cég, a Preventív-Security, amit Pintér Sándor alapított több volt főrendőrrel, közvetlenül, mielőtt az első Orbán-kormányban miniszter lett – írja a hvg.hu.

A szóban forgó cég vezetői, és mellettük több mint negyven másik ilyen cég főnökei ellen most

bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indított vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A portál információi szerint a NAV néhány éve kezdett nyomozásba, ennek tetőpontja volt, hogy tavaly decemberben összehangolt akcióban rajtaütöttek az érintett mintegy negyven cég vezetőin. A NAV a nyomozásról nem adott ki közleményt, és a lap kérdéseire sem válaszolt.

A gyanúsítottak között szerepel Cz. Gábor, a Preventív-Security vezetője. Ezt az ügyvédje, Papp Gábor is megerősítette, hangsúlyozva, hogy ügyfele panasszal élt a gyanúsítás ellen, és a híresztelések ellenére őt nem vették őrizetbe, semmilyen kényszerintézkedést nem alkalmaztak vele szemben.

A lap szerint „a biztonsági piacon klasszikusnak számító trükközések” állnak az ügy hátterében: számlázási láncolatokkal elkövetett adókijátszás, adóelkerülés. Nagyobb, több száz fős állományt mozgató cégeknél erre gyakori módszer, hogy a munkavállalóiknak csak a töredékét jelentik be, a többieket olyan, úgynevezett „dobós” cégektől kölcsönzik, amelyek nem fizetik az alkalmazottaik után a járulékokat, később pedig bebuknak. Ilyenkor a fővállalkozó rendszerint széttárja a kezét, mondván, neki nincs köze a feketén foglalkoztatott emberekhez – írja a cikk.

Cz. Gábor mielőtt üzletembernek állt a rendőrség kötelékében szolgált. 1999-ig a BRFK gazdasági igazgatójaként tevékenykedett, de amikor Pintér Sándor még országos rendőrfőkapitány volt, akkor Cz. Gábor az ORFK-n Valenta Lászlónak volt a beosztottja és a bizalmasa.

Valenta később, az első Orbán-kormány idején Pintér kabinetfőnöke lett, majd a 2002-es kormányváltás után visszatért a Preventívhez.

Ezen személyi összefonódások miatt tekintették sokan Pintér-közeli cégnek a vagyonvédelmi vállalkozást, annak ellenére, hogy a belügyminiszternek formálisan 1998 óta nincs köze hozzá.

Cz. Gábor az 1997-es alapítása után három évvel került a Preventívhez, először vezérigazgató-helyettesi, később vezérigazgatói pozíciót töltött be.

A hvg.hu emlékeztet, hogy Pintérnek cége miatt egyszer már magyarázkodnia kellett.

Az első Orbán-kormány már hivatalban volt, amikor híre ment annak, hogy Pintér kapcsolatban állt a később bombagyárosként elhíresült és elítélt alvilági figurával, Dietmar Clodóval.

Pintér akkor azt állította, még a Preventív vezérigazgatójaként került üzleti kapcsolatba Clodoval, akinek a cége biztonsági üveget kínált akkoriban.

Fotó: MTI

További híreink

4500 orvos tervezi felmondását az új egészségügyi törvény miatt

Irányi Dániel

Tizenhárom éves “fiatal” rabolt Budapesten

Irányi Dániel

Horthy freskó Kecskeméten: a Fidesz megérti “zsidó testvéreinek fájdalmát”

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben