17.6 C
Budapest
2022. július 7., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Hírek Kiemelt

Pokorni és a Richter oltásra kényszeríti a dolgozóit, a Tesco és a Lidl nem

A magánszférában kevés munkaadó döntött úgy eddig, hogy a kormány felhatalmazása alapján előírja dolgozóinak a vakcinát. Több nagy cég pedig azt jelezte: nem élnek ezzel a lehetőséggel – írja a Népszava.

Még azon vállalatok is óvatosak, akik egyébként támogatják a koronavírus elleni oltások ráerőszakolását a dolgozókra. Tétovázásuk – állításuk szerint – pusztán jogi eredetű, ugyanis jogászaik szerint

a múlt csütörtökön bejelentett és néhány órával később a Magyar Közlönyben is megjelent rendelet szövege nem egyszer pontatlan,

így a vállalatok inkább kivárnak, nehogy jogellenes döntéseket hozzanak, amiért később perelhetők.

A munkaadói szövetségek szerint emellett azonban jelentős tényező lehet az is, hogy az egész országban érezhető a munkaerőhiány. Sok területen nehéz, vagy már-már lehetetlen pótolni a felmondó vagy fizetetlen szabadságra küldött képzett munkaerőt. A Liga Szakszervezetek elnöke is azt hangsúlyozta, hogy ez kőkemény gazdasági döntés a cégek részéről.

Mészáros Melinda rámutatott: az egyéves fizetés nélküli szabadság, valamint a munkaviszony megszüntetésének módozatai körül nagyon sok a találgatás, arról nem beszélve, hogy az egyre szélesebb körben alkalmazott kölcsönzött munkaerő esetében még bizonytalanabb a jogi helyzet.

A szövetség elnöke arról beszélt, a cégek túlnyomó többsége inkább rábeszéléssel, vagy plusz juttatásokkal igyekszik rávenni a dolgozókat az oltás felvételére. Hasonló tapasztalatokról számolt be a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke, Székely Tamás is. A végleges döntés előtt sok területen egyeztető fórumokat tartanak a héten.

Az állami közszolgáltató cégeknél jelenleg folyik a vita az oltások kötelezővé tételéről. Több cég állítólag belső körlevélben fenyegette meg a dolgozóit, ám eddig egyedül a Richter Gedeon NyRt. neve merült fel azok közül, akik kötelezővé fogják tenni a koronavírus elleni oltásokat. A vállalat kommunikációs vezetője, Beke Zsuzsa erre azt felelte, hogy “folyamatban van a vonatkozó belső szabályozás kialakítása, korai lenne erről most bármit is mondani”.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetét (VDSZ) vezető Székely Tamás elmondta, tudomásuk szerint a TEVA nem él a lehetőséggel, inkább a maszkviselést és a távolságtartást ellenőrzi szigorúbban. A Mol azt felelte: a vállalaton belüli és az országos járványügyi statisztikák együttes figyelembevételével, a szükséges szakmai egyeztetések után hoznak döntést arról, élnek-e a kötelező oltással. A folyamatosan ügyfelekkel dolgozó bankszektorban sincs végleges döntés. Az OTP Bank kommunikációs csoportja mindössze annyit válaszolt, hogy még tanulmányozzák a megjelent kormányrendeletet.

A Tesco és a Lidl nem zsarolja meg alkalmazottait 

A 13 ezer főt foglalkoztató Tesco Global jelezte: nem teszi kötelezővé az oltást.

“Továbbra is megbízunk kollégáinkban, hogy saját és mások egészségét szem előtt tartva felelős döntést hoznak az oltással kapcsolatban”

– írták, hozzátéve, hogy a Tesco dolgozóit szállító buszjáratokon november 1-től kötelezővé tették a maszkviselést.

A 6600 alkalmazottal működő Lidl Magyarország sem tervezi munkavállalói számára a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét.

A legtöbb vállalatnál jelenleg nagy a bizonytalanság. Egyelőre úgy néz ki, ahol jelentős emberhiány van, vagy nehéz pótolni a szakképzett munkaerőt, ott nem lesz “oltásra erőltetés”.

Főleg a kormányoldal felől érezhető a kényszerítés

Mindenkinek kötelezővé tenné az ágazatban az oltást a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kovács László a Spirit FM Aktuál című műsorában beszélt erről.

Pokorni nem csak nagyapját, és a Turul-szobrot szégyelli, de az oltás kérdéséhez is úgy áll, ahogyan azt a globalisták elvárják.

Az állami alkalmazottak, pedagógusok, szociális és kulturális területen vagy állami hivatalokban dolgozók számára kötelező az oltás, de az állami gazdasági társaságok, például közszolgáltató cégek vezetői ugyanúgy saját belátásuk szerint dönthetnek ennek elrendeléséről, ahogy a piaci szektor cégvezetői. Az önkormányzatok esetében viszont a polgármesterek dönthetnek.

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester már el is rendelte az oltások kötelező tételét a Hegyvidéki Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatottak számára, melyet a jegyző ellenőriz majd.

A Népszava kérdésére adott válaszuk szerint a főváros vezetése a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételéről, az érintett ágazatokról és munkakörökről a munkavállalói érdekképviseleteken túl a héten egyeztet az egyes gazdasági társaságokkal és intézményekkel. Döntés csak az érintettekkel való konzultációt követően fog születni – tették hozzá.

Persze a baloldalt sem kell félteni. A bejelentés másnapján Budapest főpolgármestere üdvözölte a kormány azon rendeletét, mely lehetővé teszi a munkavállalók zsarolását. Ilyenkor nincs diktatúra. Karácsony Facebook-oldalán arról írt, már vizsgálják mely ágazatokban tehetik kötelezővé a koronavírus elleni oltást. Majd további szigorításokat követelt a kormánytól.

További híreink

Tovább folytatják a vizsgálatot az úzvölgyi katonatemetőnél történt erőszakos cselekmények ügyében

Varga Lilla

Őszintén vallottak alkoholfogyasztási szokásaikról a tinik, letaglózó eredményeket hozott a felmérés

Szabó Norbert

Az ünnepek alatt is teljes készenlétben a mentősök

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen