Harmincnégy ország szeretne valamilyen formában részt venni a BRICS tevékenységében – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a tömörülés magasrangú képviselőinek biztonsági kérdésekkel foglalkozó csütörtöki találkozóján – írja az MTI.
Közölte, hogy Oroszország a BRICS soros elnökeként elősegítette az új tagországok leggyorsabb és legszervesebb integrációját a közösség valamennyi mechanizmusába. Felkérte a tagországok képviselőit, közöljék az államfőikkel, hogy szívesen látják őket az október 22-24-én Kazanyban esedékes csúcstalálkozón, ahol a tervek szerint “érdemben megvitatják az átfogó partnerség további erősítésének kilátásait”. Az orosz diplomácia vezetője, Szergej Lavrov korábban elmondta: a BRICS-országok külügyminiszterei úgy döntöttek, hogy szünetet tartanak az új tagok felvételében. Helyettese, Szergej Rjabkov közölte, hogy most dolgozzák ki a partnerországok új kategóriájának kritériumait. Ezeket – a partnerországok listájával együtt -, a kazanyi csúcstalálkozóig jóváhagyásra benyújtják a tagállamok vezetőinek. Putyin csütörtökön külön megbeszélést folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, aki bejelentette, hogy Hszi Csin-ping elnök részt vesz majd a kazanyi csúcson.
Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Moszkva és Peking síkraszáll az igazságos és demokratikus, a nemzetközi jogon, a szuverenitáson és az egyenlőségen alapuló világrend elvei mellett, amelyeket szerinte a globális dél országai – amelyek a világ többségét alkotják – is támogatnak. Az idei orosz BRICS-elnökség elején a közösség eredeti felálláshoz – Brazília, Oroszországhoz, Indiához, Kínához és Dél-Afrikához – új tagként Etiópia, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia csatlakozott.
(Kép: VGG)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!