13.8 C
Budapest
2021. október 22., péntek
Magyar Jelen
Bűnügy Hírek

Rendőröket akart kibelezni két többszörösen bűntett, de jöttek a rokonok is

Hajdú-Bihar megyében különösen meleg lehetett a hétvégén, mert két embernek is az jutott eszébe, hogy rendőröket fenyegessen megöléssel, kibelezéssel, egyikük a fogdát is szétverte.

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfői tájékoztatása szerint az egyik Hajdú-Bihar megyei férfi pénteken, július 3-án balhézott össze a családjával, és egyre erőszakosabb lett, emiatt rendőrt hívtak rá. Közben hátbaszúrt egy férfit, aztán elment egy bolthoz, aminek az ajtaját verte ököllel. Ott találták meg a kihívott rendőrök.

Felszólították, hogy hagyja abba amit csinál, mire ő egy késsel a rendőrök felé indult, és megölésükkel, kibelezésükkel fenyegette őket. Újabb rendőrök érkeztek, de ő csak folytatta a balhét. Végül egy rendőr hátulról lefogta, aztán a többi egyenruhás segítségével sikerült végre megbilincselni és elvinni.

A nyomozó ügyészség a 31 éves többszörösen, – köztük hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt is – büntetett, amúgy is két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló elkövetőt felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A másik a fogdát verte szét

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen indult másik eljárásban egy előállításban lévő, büntetett előéletű szabolcsi férfi vasárnap, – miután megrongálta a rendőrségi előállító helységet, abban megközelítőleg 100.000 forintos kárt okozva – megöléssel fenyegetett meg több rendőrt és egyikük általa ismert rokonát arra az esetre, ha nem engedik szabadon.

A nyomozó ügyészség elrendelte mindkét elkövető őrizetét, és indítványt tett letartóztatásukra, amely kényszerintézkedések elrendelésének tárgyában a Debreceni Járásbíróság dönt.

Forrás: blikk

További híreink

Gyurcsány embere a Jobbik élén – kiszorult a Szávay-klán a pártvezetésből

szilardkrebsik

Donald Trump elnöki rendeletetben védte meg a történelmi emlékműveket és szobrokat

Dunai Tibor

Shultz Gábort indítja a Mi Hazánk Orosházán

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen