9.4 C
Budapest
2022. május 19., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Saját fizetésüket emelnék a balliberális képviselők Ferencvárosban

A balliberális vezetésű Ferencvárosban a fizetéseken vitatkoztak össze az egymással papíron dacszövetségben lévő, Márki-Zay Péter mögött csoportosuló pártok politikusai.

Az index szerint több képviselő a tiszteletdíj emelését kérte, de Baranyi Krisztina polgármester ezt nem támogatja, ebből lett az összeveszés.

„Ferencváros 18 képviselőjéből tízen, a Momentum, a DK, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd helyi politikusai írták alá azt a javaslatot, hogy az önkormányzat emelje meg a testület tagjainak tiszteletdíját” – kezdte Facebook-posztját Baranyi Krisztina, azzal folytatva:

Közülük kilencen bizottsági elnökök vagy tanácsnokok, akik az eddigi bruttó 290 ezer forint tiszteletdíj helyett 730 ezret szeretnének kapni. A tizedik képviselőnek, valamint a fideszeseknek (akik között csak egy bizottsági elnök van) az eddigi 223 ezer forint helyett 520 ezer járna.

A polgármester szerint ez a ferencvárosi önkormányzatnak nyolcvanmilliós többletkiadást jelentene évente. Ez nagyobb összeg, mint amennyit idén járda- és útfelújításra tudnak fordítani. Baranyi Krisztina hangsúlyozza: a képviselői feladatok ellátása komoly felelősség, a ferencvárosi képviselők jövedelmét „a fideszes vezetésű településekkel szemben nem egészíti ki semmilyen alkotmányos költség”, és a rohamosan növekvő infláció is indokolhat emelést, de ez „nem jelenthet ilyen gátlástalan lépést”.

“A képviselők előterjesztése alapján ők maguk a teljes főállásért, napi nyolcórás munkáért járó átlagos magyar bérnél 70 százalékkal többet kapnának. Jóval több mint másfélszeresét vinnék haza annak, mint amennyit a Fővárosi Önkormányzat bizottságainak elnökei. Ezért a javaslatot nem támogatom, megszavazni nem fogom. Ha a testület megszavazza, akkor polgármesteri vétóval élek” -írja Baranyi.

Baranyi posztja alatt nyilvánosan estek egymásnak a szövetséges erők, a momentumos Mátyás Ferenc azt fejtegette, hogy a polgármester a veszélyhelyzet idején is fizetéseket emelt– visszaélve a különleges jogrenddel.

“Kár, hogy a polgármester asszonyt a valóságon és a tényeken kívül minden érdekli, és csak a balhéra izgul. Segítek pontosítani. Tegnap kora este vontam vissza, 11 órával a polgármester posztja előtt, mert az emeléssel egyetértettem, a mértékkel nem. Kár, hogy Baranyi Krisztina posztolni tud, tájékozódni nem. Nem újdonság. Ahogy az sem, hogy a veszélyhelyzet alatt saját hatáskörben pl. az alpolgármesteri fizura rárakott már 200 ezret és most is a 30%-os emelkedését tervezte, a 30%-os polgármesteri fizetésemeléshez hasonlóan, úgy, hogy egyébként a képviselő díjazások 8 éve vannak alacsonyan tartva, és ezen a polgármester asszony a jövőben sem tervezett változtatni. Ha nincs előterjesztés, a kérdésről sem lehet beszélni. Azért remélem, az 1,3 milliós fizetéséből végre megtanul előbb olvasni. Mint látszik, nagy szükség lenne rá” – írja Mátyás Ferenc.

A vitához a szomszédos kerület polgármestere is hozzászólt:

 „Nem biztos, hogy a választási kampányban olyan király dolog a nyilvánosság elé vinni minden kisebb konfliktust”

-jegyzi meg Soproni Tamás.

További híreink

Hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot a MÁV és a Volán

Varga Lilla

Az EMSZ szerint Klaus Iohannis politikájának lényegévé vált a magyarellenesség

Dunai Tibor

Hétfőtől Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen