10.6 C
Budapest
2022. szeptember 28., szerda
Magyar Jelen
BelföldHírek

Savanyú a szőlő? – Vona szerint az egyetlen életképes ellenzéki párt a Mi Hazánk

Az ATV Öt című műsorában a szokásos Konok-Vona-Ceglédi-Hont négyes igyekezett megfejteni a világ és benne Magyarország napi történéseit. Ezúttal az “uniós pénzek” mellett a szívhangtörvény és a Mi Hazánk is szóba került. 

A szívhangtörvény kapcsán a négy véleményformáló közül egyikőjük sem foglalt el életvédő álláspontot. A marxista történész szerint ez egy újabb fölösleges intézkedés, ami lelkiismeret furdalást kelt a a nőkben, ugyanakkor Hont András úgy látja: sok férfi nincs tisztában azzal, hogy a magzat már egy élő ember.

“A Mi Hazánk számára hoz, vagy visz most ez a történet, mennyire nyeste le a Fidesz ezt a szempontot, amivel esetlegesen szavazókat nyerhettek”kérdezte szenvtelen Lampé Ágnes azzal a felütéssel mintha itt semmi másról nem lehetne szó (végképp nem életekről) csak százalékról és mandátumokról.

“A Fidesz részéről akár lehetett egy olyan szempont, hogy ha már bedobunk valamit, akkor az egyetlen életképes ellenzéki párt – ami jelen esetben a Mi Hazánk – szavazói körében szerezzünk pozíciókat, hiszen egy gazdasági válság jön és a baloldal jelenlegi állapotát illetően,

csak a Mi Hazánkban van meg az a lehetőség, hogy megerősödik”

– fogalmazott Vona Gábor.

Minden ellenzéki pártnak, minden ellenzéki politikusnak azt a kérdést teszik fel a szavazók, hogy mi dolgod van neked a politikában, mi dolgod van a parlamentben. Erre most csak a Mi Hazánk tud válaszolni, mert ők befolyással vannak a kormány döntéseire – vélte Ceglédi Zoltán elemző.

 

További híreink

Új alapokra helyezi a munkát a Mi Hazánk Nemzetpolitikai kabinetje

Faragó Dániel

Enyhe idő után ismét havazásra lehet számítani

Gabay Dorka

Módosíthatja a kormány a határátlépési szabályokat, könnyítve az ingázó munkavállalók helyzetén

Gabay Dorka

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben