Egy ideig azt sem tudta, hol van…
Tíz éve ötmillió forintért vásárolta Schadl György azt a 47 éves Piper PA-28 Cherokee típusú egymotoros kisrepülőgépet, amelyről a Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke, a jelenleg zajló korrupciós per fővádlottja sokáig azt állította, hogy nem tudja hol van, írja a Blikk. Schadl védője nemrég arról értesítette a bíróságot, hogy a repülőgép előkerült.
A négyüléses gépet nemrég a Telex fotózta le az Esztergom mellett működő repülőtéren, de mint kiderült, körülbelül 5 éve szállt le vele egy pilóta, azóta viszont mozdulatlanul áll és a helyiek félre is tolták, mert útban volt. A gépnek azóta a felszálláshoz szükséges műszaki engedélye is lejárt, és a látottak alapján alapos karbantartásra szorul, hogy ismét repképessé váljon.
Schadl azt is elárult a Blikknek, hogy szerette volna megtanulni a Piper vezetését, hiszen korábban vezetett már sárkányrepülőt, és ez a típus lett volna a következő lépés. Mint mondta, eleve azért vásárolta meg ezt a hivatalosan bírósági zár alá vett példányt, mert azt remélte, hogy fel tudja újítani, mielőtt megszerezte volna a használatához szükséges vezetői engedélyt.
A Mi Hazánk által kirobbantott Schadl–Völner-ügy lényege a vádirat szerint, hogy Schadl korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket. Az ügyészség szerint Schadl lényegében „fizetésként” adta Völnernek a pénzt, hogy folyamatosan rendelkezésére álljon a különböző ügyek elintézésében. A végrehajtói kar elnöke pedig ezt abból a pénzből finanszírozta, amit azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. Így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a vád szerint.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!