14.1 C
Budapest
2022. szeptember 25., vasárnap
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Semjén: a Magyarhoni Zsidó Imaegyletet újabb költségvetéssel támogatja a kormány

A magyar ajkú zsidóság hagyományait, a magyarországi neológia tradícióinak életté váltását, őrzését, továbbadását támogatja a magyar kormány egy újabb költségvetési forrással – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, amikor csütörtökön hivatalos megbeszélésen fogadta a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) vezető képviselőit.

Semjén Zsolt azt mondta, a kormány lelkiismereti kötelességének tartja, hogy – a keresztény és protestáns papokhoz és lelkészekhez hasonlóan – támogatást biztosítson a zsidó vallás képviselőinek is “lélek- és szellememelő szolgálatuk” ellátásához.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a kormány egyetlen egyháznak sem szól bele az autonómiájába, belső életébe, sem a felekezetek közötti viszonyba, ugyanakkor támogatni kívánja hitéleti tevékenységüket.

Közölte,

a kormány 2021-től 2025-ig évi 51 millió forintot biztosít a Zsimának erre a célra.

Mint mondta, ez a forrás beépül a költségvetésbe, így kiszámítható támogatást jelent a számukra. Hozzátette: mindezen túl a különböző pályázatokon a Zsima ugyanúgy indulhat, mint bármelyik más szervezet.

Semjén Zsolt az új támogatási formára utalva azt hangoztatta: “senkitől nem veszünk el semmit, itt mindenki csak kap, elvétel senki esetében sincsen”.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban – még Feldmájer Péter elnöksége idején – történelmi jelentőségű, átfogó szerződést kötött a Mazsihisszel; ebben az ingatlanrendezéstől kezdve minden kérdésre kitértek. Később – a Mazsihisz kérésére – megállapodtak abban is, hogy nem az egyházi személyek, köztük a rabbik jövedelemkiegészítő támogatására kérik a támogatást (ahogy a katolikusok és protestánsok esetében a lelkészek és a papok kapják), hanem arra, hogy temetőik gondozására fordíthassák a pénzt.

A kormány tavaly ezt a támogatási összeget – mind a magyarországi, mind a külhoni lelkészek tekintetében – megduplázta.

Közölte,

a Zsimával csütörtökön kötött szerződés értelmében mostantól egy új költségvetési forrást kap a magyar ajkú zsidóság; ezt az összeget ugyanis már a rabbik, hitoktatók, kántorok, a vallás gyakorlásához szükséges személyek anyagi támogatására fordíthatják.

Semjén Zsolt azt hangoztatta, hogy ez a plusz pénz az “élők céljait” szolgálja. Hozzátette: a zsidó temetők fenntartása is fontos cél, a kormány arra külön támogatásokat ad, ahogy eddig is tette.

Róna Tamás, a Zsima elnöke a találkozón köszönetét fejezte ki az új kormányzati támogatásért, és történelmi pillanatnak nevezte a megállapodás aláírását.

Mint mondta, a forrásnak köszönhetően erősebben és határozottabban tudják majd építeni a neológia jövőjét, és reményét fejezte ki, hogy a nemes szolgálatot végzők meg fognak erősödni.

Közölte, a támogatásból már 18 egyházi személyt, köztük rabbit, rabbihelyettest és kántort tudnak segíteni.

Magyarországon három történelmi izraelita egyház van az úgynevezett “bevett egyházi” kategóriában; a neológiai részéről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), az ortodoxia részről a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, valamint a statusquo ante közösség, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.

A Zsimát 2020 októberében tíz magyarországi neológ zsidó egyházi személy alapította meg.

(Forrás: MTI – Fotó: MTI/Kovács Zsolt)

További híreink

Rablókat keres a rendőrség személyleírás alapján

Kiss Albert

Toroczkai az ATV-ben: az államcsőd felé haladunk

Faragó Dániel

A Fradi-szurkolók leszedték a IX. kerületi városházáról az LMBTQ-zászlót

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben