Előbb felfüggesztették, majd a kettesfogathajtó-csapatból is kirakták Jámbor Vilmost

Jelen voltunk a kettesfogathajtó-világbajnokságot megelőző sajtótájékoztatón, ahol szerettük volna megtudni Lázár Vilmos elnöktől, hogy miért függesztették fel a szakági vezetést. Válaszában Lázár egy szilvásváradi esemény zavaros pénzügyi hátterével magyarázta a döntést. A lapunkban megjelent videó után megkeresett minket a felfüggesztett szakági vezető Jámbor Vilmos, hogy elmondja, mi történt szerinte valójában. Jámbort időközben szabálytalanul tették ki az augusztus 20-a óta zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon résztvevő magyar csapat keretéből.
Jámbor Vilmos már Hollandiában tartózkodott, amikor sikerült elérnünk, hiszen ő is ott volt a világbajnokságon résztvevő magyar csapatban. Aki azonban hiányzik, az Szilágyi Zsolt csapatkoordinátor, aki először beadta lemondását az általunk is meglátogatott sajtótájékoztató után, ám azt nem fogadták el. Helyette hétfőn felmentették annak ellenére, hogy írásban adott megoldási javaslatot a nála idő közben felmerült problémára, amely miatt késett volna a rendezvényről.
„A Fogathajtó Szakbizottság nem önállóan gazdálkodó szervezet, hanem a Magyar Lovassport Szövetség alapszabálya szerinti sportszakmai szervezet, ami sportszakmai kérdésekben hozhat döntéseket” – magyarázta lapunknak Jámbor Vilmos, aki 1978 óta van jelen a lovassportban, a legrégebbi, aktív licenccel rendelkező versenyző. Mint mondja, neki soha nem tetszett a „mutyi világ”, ami szerinte ma működik a lovassportban. „Tudni kell, hogy Vili (Lázár Vilmos) nekem gyerekkori jó barátom volt, mi együtt kezdtük, együtt csináltuk, számtalanszor voltam fogatbírója. Mint sportoló, ma is nagyon nagyra tartom. Mint szakvezető, úgy már árnyaltabb a kép” – fogalmazott Jámbor.
A pénzel együtt jöttek a problémák
Szerinte egyébként nem is volt semmi baj addig, amíg komolyabb összegek nem jelentek meg a fogatsportban. „Az első komoly pénz, ami bekerült, az a budapesti Európa-bajnokság volt, amely a Vadászati és Természeti Világkiállítás mellékrendezvényeként került megrendezésre. Ott mindenki hallotta a számokat, jó nagy matekkal játszottak” – mondta Jámbor. „Én tudom, hogyan kell versenyt rendezni, éppen két hete volt nálunk fogathajtó-világbajnokság Kisbéren, fiatal lovak részére. Néhányat tehát már rendeztem, mi tartjuk a világcsúcsot az Európában legtöbb résztvevő nemzettel megszervezett versennyel, amely szintén a mi saját tulajdonú versenypályánkon zajlott.
Pontosan tudom, hogy egy fogathajtó-világbajnokság mennyibe kerül, és hát nem 2-3 milliárd forintba. Hangot adtam annak, hogy ez így nincs rendben, a teljes fogathajtósport éves költségvetése 13 millió forint, a budapesti világbajnokságra meg elköltöttek több milliárdot” – érzékeltette Jámbor, hogy valami nem volt kerek.
Amikor Mondok József szakágvezető, Izsák egykori polgármestere meghalt, és megüresedett a helye a szakbizottság élén, akkor mint Jámbor mondja, sokan felkérték, hogy töltse be a tisztséget, hiszen nagy tapasztalattal rendelkezett, korábban a a nemzetközi szövetségben is elnökségi tag volt. Ma már úgy véli, hogy ezzel a felkéréssel – amit végül elfogadott – csőbe húzták.
„Mikor megválasztottak, akkor derült ki, hogy miről is szól ez a játék. Volt egy Nemzeti Lovassport és Sportlótenyésztési Program, amelyre akkor a magyar állam adott közel kétmilliárd forintot, és ebből a fogathajtóknak elkülönítettek 400 millió forintot” – vázolta fel Jámbor. Ezt a pénzt szerinte Lázár Vilmos engedélyével Tóth Tamás operatív vezető „sajátosan költötte”. „Folyamatosan jeleztem, hogy ez így nincs rendben” – mondta.
A családját sem kímélték az ellenségei
Amikor a szakbizottság élére került, kapott 250 millió forintot, amivel gazdálkodhatott. Jámbor szerint azzal akarták csőbe húzni, hogy az összeg hatására felelőtlen költekezésbe kezd, amivel majd megfoghatják, és zsarolhatják őt.
„Csak az a gond, hogy bár nem vagyok gazdag ember, de szegény sem, és nem voltam rászorulva. Ráadásul nincs az a 250 millió, amiért én bármiféle börtönben, akár egy percet eltöltsek” – tette hozzá. A pénzt egyébként igyekezett megfelelően, jól felhasználni. Gyerekeknek szerveztek edzőtáborokat, valamint például tréninggépet vettek belőle a világbajnok Hölle Martin számára. Mindezt fillér pontos elszámolással, egy bizottság felügyelete mellett. Hozzátette, hogy az EB-ezüstöt szerző lánya az ifjúsági keretből, vagy egyéb forrásból sem kapott semmit, az eeredményeit saját pénzből érte el.
Mint Jámbor mondja, féltek attól, hogy túl népszerű lesz, ezért elkezdték őt az interneten gyalázni, még a családjába és a Down-szindrómás unokaöccsébe is beleálltak. Végül kiírtak egy közgyűlést, ahol szerették volna megbuktatni.
A rendőrség is megállapította a törvénysértést
„Az volt a probléma a rendkívüli közgyűlésen, hogy észrevettük, bizony hamisak a meghatalmazások. Ezt először a felügyelőbizottságnak jeleztem, azonban nem érkezett reakció, aztán Lázár Vilmosnak is jelentettem, aki azt mondta, hogy őt ez nem érdekli.
Ezután a kiskunfélegyházi rendőrségen tettem feljelentést, ahol megállapították az okirat-hamisítást, és voltak is elmarasztalások” – osztotta meg a döbbenetes történetet.
A szövetség semmit nem tett az ügyben, pedig mint mondja, prominens személyeket személyeket ítéltek el jogerősen.Ezután bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Jámbor ellen, de azt leszavazták. Ezt követően békén hagyták. A szakágnak egyébként 2024-ben 13 millió forint volt az árbevétele, 28 millió forintot költöttek el, és megspóroltak 11 millió forintot. Pályázatokból, minisztériumi támogatásokból tudták jól működtetni a szakágat, nemzetközi bírókat tudtak nevelni, és az utánpótlásban is értek el sikereket. Idén márciusban ennek hatására száz százalékos támogatottsággal választották újra a szakág élére Jámbort és az általa vezetett szakbizottságot, még azok is rá szavaztak, akik előzőleg a hamis meghatalmazásokkal akarták őt megbuktatni.
„Elérkezett a kettesfogathajtó-válogatott felkészülése. Nekem van hét darab szenzációs lovam, abból kettő már egyébként világbajnok, és rábeszéltek, hogy vállaljam a versenyzést. Kicsit öregszem, már 53 éves vagyok, de úgy voltam vele, nincs veszteni valóm” – elevenítette fel, hogyan került a csapatba. A felkészülés során aztán több versenyt is megnyert Jámbor, a fő csapatszámban, a díjhajtásban pedig minden válogató versenyt sikerrel abszolvált.
„Cseri Dávidnak, aki a mezőgazdasági miniszternek volt az egyetemen a jó barátja és így került be a lovaséletbe, van egy támogatott fogata Dani Marcellel, akinek minden áron be kellett kerülnie a vb-re utazó csapatba. Szilvásvárad több száz milliós forrást kap a fenntartó minisztériumoktól, nem nézett volna ki jól, ha a fogatuk kimarad a csapatból miattam” – mondta Jámbor Vilmos. Ezért szerinte mindent megtettek, a csalást és a rágalmazást sem hagyták ki a repertoárból.
Edzőtábort szerveztek Szilvásváradon
„A körömfájásjárvány miatt az összes verseny elmaradt a térségben, ami a felkészülés szempontjából rosszkor jött. Kitaláltuk, hogy abból a pénzből, amit egyébként is a versenyekre költöttünk volna, csinálunk egy néhány napos versenyt, amolyan edzőtábort. Cseri Dávidnak is tetszett az ötlet, javasolta, hogy tartsuk meg Szilvásváradon. Önköltséges alapon szerveződött, arról előzetesen fogalmunk sem lehetett, mennyien jönnek majd el” – fejtette ki. Hozzátette, meghívtak nemzetközi bírókat, mindenkivel le volt beszélve minden. „Volt egy nyilvános WhatsApp-csoport, amelyben Lázár Vilmos testvére is benne volt, az egész szervezés itt zajlott. Összejött a verseny Szilvásváradon, sokkal többen lettek, mint gondoltuk. Akkor az első nap összeültünk, és mondtuk, hogy figyeljetek, gyerekek, több pénz folyik be, mint amennyi a költség, mi legyen? Mindenki azt mondta, hogy ha már úgyis rá van szánva a pénz, akkor a fennmaradó összeget adjuk oda a magyar válogatottnak, vegyenek maguknak formaruhát, vagy amit akarnak” – árulta el a részleteket Jámbor a versennyel kapcsolatban.
„A pénz össze lett dobva, de nem nekem adták, nem én vettem át, nem én adtam róla számlát, én is kifizettem ezer eurót a részvételi díjért. Összedobták a pénzt, és pénteken kiderült, hogy Cseri Dávid megsértődött azon, hogy nem az ő hajtója, hanem ifjabb Juhász Péter jutott ki az aacheni versenyre, de ehhez nekem semmi közöm nem volt, ő kvalifikálta magát egy fair küzdelemben.
Akkor elkezdtek balhézni, hogy a szilvásváradi részvételért ők nem fizetnek, meg hogy az önköltség az nem is 1 millió 200 ezer forint volt, hanem bőven 2 millió forint felett. Mondtuk nekik, hogy ez nem korrekt, hiszen itt mindenki beadta a pénzt, mindenki tudott mindent előre. Akkor azt mondtam, hogy Cseri Dávid is a szervezőbizottság tagja, intézzék ők, én befizetem az ezer eurót, ami az én részvételi díjam volt, és mindenki azt csinál, amit akar, engem innentől nem érdekel. Felálltam, és hazamentem, otthagytam az edzőtábort” – mondta Jámbor arról a rendezvényről, amely miatt végül felfüggesztették.
„Ezután találták ki azt, hogy ezt az edzőtábort a Fogathajtó Szakbizottság szervezte, ami nem igaz, és ezt bizonyítani is tudtuk, ezután csendben maradt mindenki. Elérkezett a kisbéri fogathajtó verseny, amit én rendeztem, ez volt az utolsó világbajnoki válogató. Számomra nagyon jól sikerült, toronymagasan megnyertem a versenyt. Akkor néhányan megint a homlokukra csaptak, hogy ez nem lesz jó, mert mégis ő jut ki a világbajnokságra. Ezután vették elő gyorsan az edzőtábor ügyét, július 16-án” – mesélte Jámbor. Mint mondja, ő Jármy Miklóssal, aki azt mondta, hogy megoldást kell találni, tárgyalni kell az ügyet, miközben már röviddel előtte meg történt a jogtalan felfüggesztés.
A felfüggesztés után a csapatból is kikerült Jámbor
Az eljárás egyébként alapszabály-ellenes volt Jámbor szerint, mert a felügyelőbizottsági jelentésre alapozva nem lehet felfüggeszteni senkit, a szakági elnökség felfüggesztése csak törvénysértő határozat meghozatala esetén lehetséges. „Sem törvénysértő határozat, sem törvénysértés nem volt, mégis felfüggesztettek. Ennek az volt a célja, hogy ellehetetlenítsenek, semmi más.
Két nap múlva volt egy felügyelőbizottsági meghallgatásunk, amelyre elvittük az összes írásos bizonyítékot, ami ma is megvan arról, hogy az összes állítás, vád, amit felhoztak velünk szemben, hamis. Ezt Nagy Lajos elnök és Móro Lajos felügyelő bizottsági tag Szilágyi Zsolt jelenlétében el is ismert.
Az, hogy pénzügyi elszámolási viták voltak, tényszerűen, dokumentumokkal igazolható, ahogyan az is, hogy a pénzügyi visszaélés nem a mi oldalunkról történt, hanem a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság oldaláról, amely 1 millió 200 ezer helyett kétszer annyit követelt, és nem fizette be a részvételi díjat sem. Az a Cseri Dávid, aki egyébként a szervezőbizottság tagja volt” – fejtette ki a Magyar Jelennek Jámbor Vilmos.
Jámbor Vilmos végül kiutazott Hollandiába, ahol a világbajnokság nyitó napján, miután sikeresen teljesítette az állatorvosi kontrollt, végül kikerült a csapatból – pont úgy történt minden tehát, ahogyan egyesek hetek óta szerették volna. Azóta a nemzetközi szövetség is lefolytatott egy vizsgálatot, amely végén Jámbornak adtak igazat, de ez már késő volt. Mint mondja, ezzel egy élet munkáját tették tönkre szerinte „merő bosszúvágyból és kapzsiságból”.Szilágyi Zsolt korábbi csapatkoordinátor a vb előtt egy héttel mondott le tisztségéről, ugyanis mint lapunknak is megerősítette, megpróbálták őt megvesztegetni. A helyére Cseri Dávidot nevezték ki, aki nem meglepő módon az igen sikeres felkészülése és tapasztalata ellenére is azonnal kitette a csapatból Jámbor Vilmost.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás