Akárcsak Dublinban: az utolsó utáni percben vérzett el az egyébként jól játszó magyar válogatott

A világbajnokság volt a tét a magyar és az ír válogatott vasárnapi mérkőzésén, a magyar válogatott pedig bár végig jól játszott Írország ellen, a hosszabbítás utolsó percében kapott góllal alul maradt, és ezzel a harmadik helyen végzett selejtezőcsoportjában, így lemarad a jövő évi világbajnokságról. Régen, nagyon régen fordult elő olyasmi, hogy a nemzeti csapatnak az utolsó fordulóban nemhogy a saját kezében volt a sorsa egy vb-selejtezőn, de még a csoportelsőségre is volt egyáltalán esélye. Nem csoda, hogy a kezdésre szinte teljesen megtelt a Puskás Aréna.

Arról, hogy ne uralkodjon felhőtlen futball-láz Budapest XVI. kerületének szívében, ki más gondoskodott volna, ha nem a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ)? Alig egy nappal a találkozó után ugyanis arra estek haza Jerevánból a Carpathian Brigade tagjai, hogy a vasárnapi mérkőzésre készített látványukat az illetékesek nem engedik be a Puskás Arénába. 

A „Nélküled” – szól éppen, amikor ezeket a sorokat elkezdtem gépelni. Szomorú, hogy valamiféle politikai érdekből, vagy ki tudja, milyen más apropóból vezérelve éppen azokat a fanatikusokat büntetik, akik semmi mást nem akarnak, csak azt csinálni, amit másfél évtizede mindig: önzetlenül, munkát, energiát áldozva szurkolni a magyar válogatottnak – érdekek nélkül. Vagyis egy érdek azért akad, ez pedig a győzelem, ami bár nem volt létszükséglet a második hely megszerzéséhez, mégiscsak közös akarat akarta azt.

„Elfogadhatatlan és megengedhetetlen az MLSZ undorító viselkedése, a régóta tartó szurkolóellenes terror! Holnap a parlamentben fogok felszólalni, itt az ideje megmutatni, hogy az MLSZ nem tehet meg akármit” 

– írta az X-en közzétett bejegyzésében Toroczkai László a mérkőzés előtt, aki maga is ott szurkolt a Puskás Arénában.

„Robban a stadion!”

A himnuszok után gyászszünet vezette fel a találkozót, hiszen a legendás erdélyi edző, Jenei Imre nemrég itt hagyott minket. A Puskás Aréna vastapssal búcsúzott a Steauával BEK-et nyerő mesteredzőtől, még a mintegy 1500, talpig zöldbe öltözött ír drukker is beszállt a tapsba. Nem sokkal később aztán csak döbbenten néztk maguk elé

Ugyanis már a harmadik percben „robbant a stadion”, ahogyan azt a szurkolók a kapu mögött éppen énekelték, hiszen igen hamar betalált a magyar válogatott.

A gólszerző pedig ki más lehetett volna, mint az a Lukács Dániel, aki anno Kispesten is tagja volt Marco Rossi keretének, illetve tagja lett volna, ha számít rá a talján mester. Nagyot fordult közel egy évtized alatt a világ, Lukács pedig az elmúlt hónapokban többször is bizonyította, hogy hiba volt mellőzni. A felcsúti támadó egy szögletvariáció utáni beadást fejelt pazar mozdulattal az ír kapuba.

Az írek természetesen nem adtak fel semmit, hiszen számukra is volt esély a továbbjutásra, köszönhetően a Portugália elleni sikerüknek. A 11. percben sokan a szívükhöz kaptak, amikor a magyar büntetőterületen belül esett el egy fehér mezes játékos, és bár a norvég Eskas játékvezető elsőre tovább engedte a játékot, végül a VAR spanyol vezére a fülére szólt, jöhetett tehát a vendégek jogosnak tűnő tizenegyese, amit Parrott a 15. percben értékesített. Ezután csendesen csordogált a mérkőzés. Szoboszlaiéknak nem volt miért kockáztatni, az írek pedig hiába szerettek volna iparkodni, labda nélkül nem könnyű futballozni, ami a helyzetek kialakításához kifejezetten szükséges lett volna.

Rugdosódni viszont lehet, amit Szoboszlai saját magán is megtapasztalt. A 27. percben ott lehetett volna a második magyar gól egy jobbról érkező beadás után, azonban a bevetődő magyar játékos lövését Kelleher remek helyezkedésének köszönhetően hárítani tudta. 

„Tavaszi szél vizet áraszt” – kezdett rá a magyar tábor a félidő derekán,

és valóban, az időjárás inkább hajazott a kora márciusira, mint a késő őszire. Más apropója a nótának egyébként nem volt, hiába szeretnék ezt belemagyarázni olyanok, akik szerint a Nap is csak miattuk kel fel. Vagyis hát csakis Miatta, kinek nevét le sem kell írni, hogy mindenki tudja, kiről van szó. A 37. percben éppen az MLSZ nemi identitása volt terítéken, 

amikor Varga Barnabás úgy döntött, nem teketóriázik tovább és tőle szokatlan módon nem fejjel, hanem lábbal bombázott a kapuba, miután jó 17 méterre a gólvonaltól mellel maga elé tette a játékszert.

Érett ez a gól, amihez „csak” egy egyéni villanásra volt szükség. Az öt perces hosszabbítás és a szünet végére a Nap is lement, így a folytatásra már hamisítatlan novemberi miliőben indult a labda az utolsó 45 percre.

„Mindent bele!”

A második félidő ugyanott folytatódott, ahol az első abbamaradt, és ez így volt jól a mi szempontunkból. A portugálok ekkor már 6–1-re vezettek Örményország ellen, így a tét a második, vagyis pótselejtezős hely megszerzése volt. Ilyen előkelő helyen vb-selejtezőn utoljára 1997-ben végeztünk – a történet lezárását ezúttal nem idézném fel. 

Sok fényképen és videón tűnhet úgy egy-egy telt házas találkozón, hogy bizony foghíjasak a széksorok, ennek azonban nagyon egyszerű a magyarázata. Sokan ugyanis egyszerűen nem szeretnek ülni, ezért a szektorok fölötti kerengőről, korzóról – kinek hogyan tetszik –, követik nyomon a találkozókat. Gondoltam, ezt is megemlítem, miközben az egyik ír játékos éppen Dibusz felett emelte a kapuba a labdát – tette mindezt lesről, így ez pont annyit ért, mint Magyar Péter ígéretei.

A második félidő első negyedórájában egyébként is inkább a magyar gól érett, ám az akkor sem született meg, amikor a tábor ismét az MLSZ nemi identitását firtatta, miután a biztonsági cég emberei vonultak be a szektorba. 

Kérdés, mi szükség van efféle provokációkra akkor, amikor mindenki egy igazi, novemberi futballünnepre készül? Komolyan, ez kinek az érdeke?

Szerencsére mindenki túllendült a dolgon és a megszokott pazar hangulatban folytatódhatott a mérkőzés. Egy biztos: a Carpathian Brigade nem ezt érdemli, talán ezért is csatlakozott be az egész stadion a szurkolásba.

„Gyerünk, gyerünk!” – hergelte Szalai Attila a magyar ultrákat. Úgy tűnik, egyesekkel ellentétben a játékosoknak szükségük van a 12. csapattársukra ahhoz, hogy minden meccsen a maximumot tudják nyújtani! A 74. percben aztán Varga Barnabás végleg eldönthette volna a mérkőzést, de ziccerben rossz döntést hozott, egy perccel később pedig Sallai tesztelte az ír kapust, aki ezúttal is remek védéssel hárított. 

Anno, közel három évtizede a magyar válogatott részben egy szerencsétlen öngóllal vívta ki a második helyet a vb-selejtezős csoportjában, most azonban szó sem lehetett hasonlóról: a magyar csapat egyre másra vezette a szebbnél szebb támadásokat, és az lett volna szerencsétlen helyzet, ha ennek ellenére az írek találnak be. 

A 80. percben pontosan ez történt, amikor Parrott második góljával kiegyenlítettek.

Nekünk még ez az eredmény is jó volt persze, csak éppen a játék képe alapján nem volt benne a levegőben az ír találat. Gyakorlatilag mindkét komoly lehetőségüket gólra váltották, miközben mi eltékozoltuk a lehetőségeinket, amelyekkel lezárhattuk volna a találkozót. Ehelyett izgulhattunk, hiszen a vérszemet kapó írek támadásaiban benne volt a veszély, amin Dibusz látható bizonytalansága sem segített sokat – hogy aztán a 90. percben óriási bravúrt mutasson be. Nehéz eldönteni, hogy szándékosan álltunk vissza vagy az írek támadtak fel, mindenesetre a meccs vége nem nézett ki jól, a vendégek az egész találkozón nem támadtak annyit, mint az utolsó percekben. 

Nehéz, nagyon nehéz öt perces hosszabbítás kezdődött a rendes játékidő végén, és bizony felsejlett a dublini találkozó szeptemberről, amikor az utolsó percekben csúszott ki a győzelem a kezünkből. Nem bírtuk ki most sem. Az utolsó utáni percben ismét Parrott talált Dibusz kapujába, a magyar válogatott így biztosan nem lesz ott a jövő nyári mundiálon. Portugália közben nem ismert kegyelmet, és kilencet rámolt be az örményeknek, így ők végeztek a csoport élén.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–3 (2–1)

Puskás Aréna, 60 000 néző

Gólszerző: Lukács D. (3.), Varga B. (37.), ill. Parrott (15., 80., 90+6. – az elsőt 11-esből)

Vezette: Espen Eskas (Norvég)

Magyarország: Dibusz – Nego (Mocsi, 90+3.), Orbán, Szalai A., Kerkez – Schäfer (Styles, 64.), Tóth A. (Bolla, 76.) – Lukács D. (Ötvös, 64.), Szoboszlai, Sallai (Redzic, 90+3.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Írország: Kelleher – Coleman (Ebosele, 60.), O’Brien (Manning, a szünetben), N. Collins, D. O’Shea, Scales – Cullen (J. Taylor, 80.), Molumby (Kenny, 60.) – Ogbene (Idah, 53.), Azaz – Parrott. Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson