31.6 C
Budapest
2022. július 3., vasárnap
Magyar Jelen
Belföld Kiemelt

Szakértő: Két oltás nem oltás, kell a harmadik is

Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja szombaton az M1 aktuális csatornán.

Az immunológus hangsúlyozta, ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást.

A szakértő rendkívül jó döntésnek nevezte, hogy Magyarországon – Európában elsőként – még a nyáron bevezették a harmadik oltás felvételének lehetőségét.

Kérdésre elmondta: a harmadik oltásnál azt kell szem előtt tartani, hogy ha lehet, akkor vektorvakcinára (mint például a Szputnyik) ne egy újabb vektorvakcinát kérjenek az emberek, mert ezek bizonyos esetekben “kiolthatják egymást”.

Hozzátette, a harmadik oltás előtt felesleges PCR-tesztet vagy antitest vizsgálatot végeztetni.

Az utóbbinak inkább akkor lehet értelme, ha később, már jóval az oltás után ellenőrzik az ellenanyag szintjét

– mondta Kacskovics Imre.

Felhívta a figyelmet, hogy a harmadik vakcinának köszönhetően jelentősen erősödhet az immunválasz a vírus ellen, de nemcsak az ellenanyag szintje, hanem a minősége is javulhat.

“Tehát a harmadik védőoltás – ha már eltelt 4-6 hónap -, újra visszaállítja, sőt sok esetben magasabb szintre emeli az antitest-szintet és a védettséget”

– fogalmazott az immunológus.

MTI – Fotó: HírTV

További híreink

Déjà vu Csenyéte: baltával rontott a kiérkező mentősökre

Kemény János

Megkezdődött a madáretetési szezon

Varga Lilla

Gregor Bernadett: A kényszerpihenővel gazdagabb dolgok születnek majd a színpadon

Gabay Dorka

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen