21.1 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Belföld

Szeméthalom, bűz és patkányok a fővárostól 10 percre

Rothadó szeméthalom, rágcsálók, tűzesetek, büntető feljelentés. A kerepesi városvezetés már számtalanszor rendet tett a hírhedt Gyár utcai körzetben, most azonban ismét eluralkodott a káosz a Szilas-patak partján, amiből a jelek szerint az alpolgármester is kivette részét.

Kerepes település néhány héttel ezelőtt került be a híradásokba egy lövöldözésbe és tömegverekedésbe fulladt ovis ballagási buli után. Már ottjártunkkor is szemet szúrtak a hatalmas kupacokba hordott szeméthegyek, amelyek az amúgy is rossz állapotban lévő környéken közegészségügyi időzített bombaként magasodnak a helyiek fölé.

Kerepesen a Gyár utcába vezető út szeméttel van kikövezve

A település alpolgármestere május 12-én vállalata, hogy a területen rendet tesz, ami gyakorlatilag egy Facebookra feltöltött képig jutott csak. A helyiek elmondása alapján a rendrakás abban nyilvánult meg, hogy a takarítani érkezők körbeszóltak a lakosoknak, hogy nyugodtan vigyék ki a felhalmozott szemetüket, azokat úgyis elviszik,  valamint pénzért munkaerőt is toboroztak maguk mellé. Nem tudni miért, de a hulladék elszállítása az elmúlt egy hónapban nem történt meg, ami azt eredményezte, hogy az utcákon összehordott szemétkupacokba már rágcsálók is beköltöztek, elviselhetetlen a bűz, ami nem segít az amúgy is áldatlan állapotban lévő településrészen, így Gyuricza László polgármester feljelentést tett az illegális szemétlerakó kialakításának ügyében.

De nem ez az egyetlen folyamatban lévő eljárás: a tűzoltók is kénytelenek voltak hivatalból feljelentést tenni, mivel a Gyár utca bevezető szakaszán összehordott sok köbméternyi kommunális és építési hulladék nagy területen lángba borult nem sokkal ezelőtt. A tűzgyújtás oka jelenleg nem tisztázott.

Egyre több az égett hulladék is

Helyszíni riportunk talán érzékelteti a környéken uralkodó állapotokat:

 

Hogy ez a polgármester ellen irányuló lejáratókampány része-e, vagy egy félresikerült köztisztasági akció, nehéz megmondani. Mindenesetre a kialakult helyzet egy jobb sorsra érdemes település életét nehezíti meg, az árát pedig a helyiek fizetik meg nap mint nap.

További híreink

Körbeszámlázással sem játszható ki a kata

Dunai Tibor

Orbán Viktor: mindenkit arra kérek, regisztráljon a vakcináért

Varga Lilla

Újraindítási adót vezetne be Karácsony

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen