Közbiztonság, közlekedés, önkormányzatiság – ez az a három dolog, amellyel mielőbb foglalkozni kell, hosszútávú megoldást nyújtva a Szentendrén, és környékén élők számára – mondta Pál Béla, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje.
2022-ben választások lesznek, és a választók döntése, hogy a gyökerekben magyarellenes, hazaáruló, Gyurcsányista tömbre, az érdekeinek megfelelően nemzeti, urambátyám rendszerre, vagy a harmadik útra, a Mi Hazánkra szavaznak – mondta Pál Béla, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje. Pest megye 3. számú választókerületét, azaz Szentendrét és környékét képviselő politikus legégetőbb problémaként a közkeledést, a közbiztonságot, valamint az önkormányzatiságot emelte ki.
A közlekedésről elmondta, az elmúlt 11 évben 30 százalékkal növekedett a körzetben élők lélekszáma, emiatt jelentősen nőtt a forgalom, mind a településeken, mind azok között. – A forgalom mára kezelhetetlenné vált, mielőbbi megoldásra van szükség. Az új utak megvalósítása a földrajzi adottságok miatt nehézkes, így a közösségi közlekedés fejlesztésére van szükség – mondta a jelölt.
A közbiztonságról úgy vélekedett, legalább 20 rendőr hiányzik a körzetből, ezen pedig a röghöz kötéssel. lehetne segíteni, lakhatás biztosításával.
– Az önkormányzatiság terén pedig az a rossz tendencia indult el, miszerint a településre vonatkozó döntéseket már nem a helyi önkormányzatnál, hanem központilag hozzák meg. – Emellett az adóelvonások is nehezebbé teszik az önkormányzatok életét, hiszen a bevétel bizonytalan, így nehéz költségvetést tervezni – tette hozzá Pál Béla.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!