Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter neje, Szijjártó-Nagy Szilvia nem csupán politikusfeleség, de komoly üzletasszony is, aki 2019 júniusában 3 millió forintos alaptőkével megalapította az Interior Design Kft. nevű cégét, melynek fő tevékenysége divat-, formatervezés.
Az Interior Design megalapításától kezdve szárnyalt, december 31-ig körülbelül 229 millió forint forgalmat bonyolított le, a teljes értékesítés belsőépítészeti tevékenységből származik a cég mérlegének kiegészítő melléklete szerint.
A bő fél éves időszak után Szijjártó-Nagy Szilvia 70,6 millió forintos adózott eredményt kasszírozott és ennek nagy részét, 68 millió forintot osztalékként ki is vette.
Vagyis Szijjártó-Nagy Szilvia nagyságrendekkel jobban keres, mint férje, így könnyen előfordulhat, hogy az asszony finanszírozza férje luxusjachtozásait. Hiszen Szijjártó Péter “szerény” 1,97 millió forintos miniszteri fizetése aligha képes fedezni az olyan luxusjachtokat, melynek bérleti díja napi 10 millió forint.
Van ám másik vállalkozás is
Szijjártó feleségének van egy másik vállalkozása is, a Varázshíd Rental Kft., ami főként ingatlanok bérbeadásával, üzemeltetésével és építményüzemeltetéssel foglalkozik. 2018-ban vásároltak egy Dunakeszi családi házas környékén található, 1080 négyzetméter telekterületű, 556 négyzetméteres ingatlant, amely nagyjából 125 millió forintba kerülhetett.
A vásárláshoz a Varázshíd Rental 40 millió forint jelzáloghitelt vett fel, illetve Szijjártó Péter édesapja, Szijjártó István nyújtott anyagi segítséget. Az ingatlant kiadták a 2013-ban alapított Kincsem Sziget Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, ami az azonos nevű dunakeszi kéttannyelvű magánóvodát működteti. Ennek telephelyeként indult el 2018-ban a Szijjártó-Nagy Szilvia cégének nevével megegyező Varázshíd Tanoda. A Varázshíd Rental Kft. tavaly 9,3 millió forintos forgalmat bonyolított, éppen ugyanannyit, mint egy évvel korábban. Osztalékot tulajdonostársával nem vettek ki.
Szijjártó hálás a szülőknek
Szijjártó legutóbb Mészáros Lőrinc cégének ünnepségén mondta el, mennyire hálás szüleinek:
gyakorlatilag mindent kockára tettek, éjt nappallá téve dolgoztak és végül nyertek. Az eredményt, az ország egyik, korában legjelentősebb magánkézben lévő vasútépítő vállalatát, az ebből fakadó anyagi biztonságot, a nekem, a gyerekeknek, az én gyerekeimnek, az unokáknak adott anyagi biztonságot a magyar média egy jelentős része már megénekelte. Természetesen korrekten, kiegyensúlyozottan, minden esetben a tények összességét figyelembe véve. Ugyanakkor abban is biztos vagyok — ahogyan Lőrinc is elmondta —, hogy akik ezeket a történeteket megéneklik, azok biztosan nem cseréltek volna velük vagy biztosan nem cseréltek volna az én szüleimmel. Legalábbis az induláskor egészen biztosan nem, hiszen biztosan nem irigylik az elvégzett munkát, nem irigylik az átdolgozott és átizgult éjszakákat és nem irigylik a versenygazdaságra való áttérés stresszét sem.
(24.hu nyomán – Fotó: Facebook)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!