Téglásy Imre: Kissinger élt. Kissinger él? Kissinger élni fog?

Írásomnak nem véletlenül adtam a szöveg elején olvasható címet. Az a korosztály, amelynek több évtizeden át még napi iskolai kötelezettséget jelentett az orosz nyelv általános iskolától egyetemig ívelő, nyelvi imperializmust jelentő kényszere, oroszul is tudja a nagy bölcs, Vlagyimir Iljics Uljanov (közismert nevén: Lenin) halála után papagájszerűen ismételt mondást: Ленин жил, Ленин живет, Ленин будет жить – Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. A kommunista pártvezérhez hasonló, (proletár)diktatúrájuk által szinte istenként tisztelt embereknek ugyanis csak a biológiai teste foszlik szét és tűnik el. Kártékony szellemük ördögi hagyatéka sajnos még hosszú ideig velünk marad. Így van ez Vlagyimir Iljics Leninnel, aki forradalmi elvtársnőivel, Alexandra Kollontaijal és Inessza Armandovával együtt 1920-ban a világon elsőként legalizálta a művi abortuszt Szovjet-Oroszországban, s üzent ezzel hadat a saját népe termékenységének. De így van ez Henry Kissingerrel is, akinek mentális képességét nem, csak Lenint másoló “erkölcsi” tisztességét vonjuk kétségbe. Ismerkedjünk tehát az általa kifejlesztett és a nemzetközi szintéren ma is alkalmazott biopolitika pusztító embertelenségével! Shenan J. Boquet atyának, az amerikai Human Life International életvédő vezetőjének 2023. december 11-i elemzését (Fr. Shenan J. Boquet: Kissinger’s Dark Legacy: Weaponizing Population Control) saját, értelmező gondolataimmal kiegészítve közlöm.

Néhány évvel ezelőtt Henry Kissinger interjút adott a Wall Street Journalnak Kínáról. A november 29-én elhunyt Kissinger híres volt arról, hogy Richard Nixon elnöknek államtitkárként, később pedig Gerald Ford elnöknek nemzetbiztonsági tanácsadóként is szolgált. Kissinger azonban arról is ismert, hogy szorgalmazta az Egyesült Államok és a kommunista Kína közötti közeledési politikát, amivel egyben növelte a két szuperhatalom közötti kölcsönös gazdasági függőséget is. A Wall Street Journal interjújában Kissingert arról kérdezték, hogy milyen érzései vannak a kínaiak nemzeti érzésével kapcsolatban, és hogyan befolyásolhatja ez a jelenlegi, Amerika által uralt birodalmi rendet.

Henry Kissinger és Benjámin Netanjahu. Fotó: Avi Ohayon/GPO

Érdekes, hogy Kissinger rögtön azon kezdett töprengeni, hogy Kínában a gyerekek túlnyomórészt egygyermekes családokból származnak. Ennek egyik eredménye – jegyezte meg –, hogy minden gyereknek négy nagyszülője és két szülője van, akik minden erejüket a megmaradt egykére fordítják. Következésképpen – mondta – a gyerekek „módfelett önzővé és határozottakká is válnak”, „azt sulykolják beléjük, hogy ha nem csillagos ötöst hoznak haza az iskolából, akkor ezzel szégyent hoznak a családjukra.” Aztán Kissinger azért aggódik, hogy amikor majd ez az új nemzedék veszi kezébe a külpolitika irányítását, akkor ezek „irgalmatlanul kemények lesznek.”

Befejezésül Kissinger megjegyezte, hogy bár „furcsa jelenség”, hogy az egygyermekes családmodell uralkodóvá válása „jelentős változást idéz elő a kínai kultúrában”, aminek globális következményei is lehetnek, de azért e fejleménynek „jó demográfiai okai vannak”.

Más szóval, távol áll tőle, hogy kétségbe vonja a tényt: Kína évtizedeken át heródesi brutalitással érvényesítette az egygyermekes családpolitikát. Hiszen Kissinger szerint erre Kínának „jó” oka volt.

Kissinger külpolitikája: csökkenteni kell a „veszélyt jelentő” nemzetek körében a születések számát

Bárki, aki Kissingerhez hasonlóan ilyen hosszú ideig volt hatalmon, ráadásul olyan előkelő tisztségeket is betöltött, mint ő, bizonyára sokrétű politikai örökséget hagy maga után. Nekünk azonban, akik a halál heródesi pandémiájának megfékezésén dolgozunk, Kissinger neve máris azt a dokumentumot jelenti, amit „Kissinger-jelentés” címen tartunk számon. (E pusztító elméletet érintettem már korábban is az Atlanti kalózok a Pannon tengeren című írásomban.)

Heródesi haditerv a modern népirtáshoz  

Ennek a dokumentumnak a technikai neve National Security Study Memorandum 200 (rövidítve NSSM-200). Azért nevezik Kissinger-jelentésnek, mert a szerzője Henry Kissinger volt.

E politikai emlékirat 1974-ben készült, és kezdetben a legnagyobb titoktartással kezelték. A kutatóknak azonban az 1990-es évek elején végre sikerült másolatokat szerezniük az időközben titkosítás alól feloldott dokumentumról. A Jelentés arról árulkodik, hogy Kissinger és a Nixon-kormány milyen súlyos nemzetbiztonsági fenyegetést látott abban, hogy bár főként a fejlődő országokban, de nem csak ott nőtt nagyot a népesség. (Manapság már mindenfelé – még Afrikában is – hanyatlanak a korábban népességnövekedést jelző adatok!)

Végső soron e dokumentum kifejezetten azt tanácsolja, hogy az Egyesült Államok tegye exportcikké és mintegy titkos fegyverként vesse be a népességszabályozás ideológiáját, mégpedig azzal a nem rejtett céllal, hogy ezzel ássa alá és csökkentse azoknak a nemzeteknek és népeknek a termékenységi arányát, amelyeket Nixon, Kissinger és az Egyesült Államok biztonsági gépezete az Egyesült Államokra nézve „fenyegetésként” érzékelt.

Nehéz túlbecsülni, mennyire fontos és félelmetesen hatásos ez a Jelentés, melynek elmélete és gyakorlata napjainkban is érvényben van.

Kissinger irányítása alatt a népességszabályozás az Egyesült Államok hivatalos külpolitikájává vált, és ezért minden katonai, pénzügyi, szociális és segélyezési döntést nyíltan a többi nemzet termékenységének minden lehetséges eszközzel elérendő csökkentése vezérel.

Ennek fényében nem kell meglepődnünk, amikor Kissinger hűvös tárgyilagossággal azon töpreng, hogy Kína egygyermekes politikája érthető és „jó demográfiai okok” mentén alakult ki. Kissingertől távol állt, hogy akár a legkisebb fejbiccentéssel is adózna annak a hatalmas, elképzelhetetlen emberi szenvedésnek a láttán, amivel ez a politika a kínai nép életerejét megroppantotta. Számára az emberi termékenység csupán egy olyan „probléma”, amit a vele azonos platformon lévő kormányoknak, politikusoknak és kormányzati tanácsadóknak afféle nemkívánatos betegségként „kezelniük kell.”

 A Kissinger-jelentés: avagy milyen hasznot hoz a termékenység szabályozása

A Kissinger-jelentés olvasásakor az ember megdöbben e szenvtelenül hidegvérű megközelítésnek a láttán, hiszen olyan kérdésről van szó, amelynek mélyreható emberi és társadalmi vonatkozásai vannak: emberek szaporodása és a gyermekek új nemzedékeinek szeretetteljes befogadása vagy éppen gyűlölködő elutasítása a kérdés.

A dokumentum sehol sem utal arra, hogy a szerző tudatában lenne a téma érzékenységének és a benne rejlő szentségnek. Ehelyett nyilvánvaló, hogy a szerző teljesen haszonelvű és mechanikus álláspontot képvisel, ahol semmi helye nincs az ellenfél sorsa miatt aggódó érzelgősségnek. Magától értetődőnek tekinti, hogy mivel más nemzetek termékenységi arányszámai összefüggésben állnak az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeivel, azokat az amerikai kormánynak úgy kell manipulálnia, hogy e beavatkozás a „lehető legkedvezőbb” eredménnyel – vagyis minél több idegen nemzet egészséges termékenységének megrontása árán is – Amerika érdekeit szolgálja.

Az NSSM-200-at akkor állították össze és fogadták el, amikor a túlnépesedéstől való hisztéria épp tetőfokára hágott. Paul Ehrlich 1968-ban adta ki a híres művét, a Népesedési bombát. Ehrlich egyetlen, dermesztő sorral nyitotta meg ezt a könyvét: „Vége az egész emberiség élelmezéséért folytatott harcnak.” Ezt követően a hetvenes évekre több száz millió ember éhezését jövendölgette, és közéjük sorolt több tízmillió amerikait is. Figyelmeztetett, hogy a túlnépesedés lényegében a társadalmi és politikai rend teljes felbomlásához vezet, megszűnhetnek a nagy nemzetek, helyüket pedig betölti a mérhetetlen emberi szenvedés.

Az NSSM-200 bizonyításra nem szoruló tételként kezeli ezt az Ehlich-féle végítéletet. „A növekvő népesség komoly hatással lesz az élelmiszerszükségletre, különösen a legszegényebb, leggyorsabban népesedő, ma még fejletlen országokban” – olvassuk a szövegben, amely így folytatódik: „A legsúlyosabb következményként rövid és középtávon is hatalmas éhínségek lehetnek a világ bizonyos részein, főleg a legszegényebb régiókban.”

A népesedéspolitika biológiai fegyverként történő alkalmazásának nyertese az Egyesült Államok gazdasága

Az NSSM-200 a valaha írt egyik legborzongatóbb bekezdéssel vázolja fel a népesség folyamatos növekedésére adandó választ:

“Az Egyesült Államok gazdasága nagy és egyre növekvő mennyiségű ásványi anyagot igényel külföldről, főként a kevésbé fejlett országokból. Ez a tény felkelti az Egyesült Államok érdeklődését az ellátó országok politikai, gazdasági és társadalmi stabilitása iránt. Ahol a népességre nehezedő nyomás csökkentése a születési arányszámon keresztül növelheti az ilyen stabilitás kilátásait, a népesedési politika fontossá válik az erőforrás-ellátás és az Egyesült Államok gazdasági érdekei szempontjából.”

Most pedig álljunk meg itt egy pillanatra, és értelmezzük ezt a körmönfontan bonyolultnak tűnő, lényegében azonban a csupasz érdeket minden szégyenérzet nélkül megfogalmazó bekezdést! Ami Kissingert, Nixont és ezek cimboráit illeti, nekik az a legfontosabb kihívás a szegényebb országok népességnövekedésével kapcsán, hogy ezek gyarapodása veszélyeztetheti Amerikát az olcsó és bőséges ásványi anyagokhoz és egyéb erőforrásokhoz való hozzáférésben. Ennek fényében az Egyesült Államoknak is “jó oka” van beavatkozni ezeknek a nemzeteknek a legbensőségesebben fontos, népesedési ügyeibe, és ezáltal pedig olyan irányba alakítani a fejleményeket, amelyek az Egyesült Államok malmára hajtják a vizet.

Az NSSM-200, amellyel a Kissinger által szorgalmazott politika a 20. és 21. századra is hatalmas, globálisan érvényesülő hatást gyakorolt, mélyen megdöbbenti az embert. Ennek nyomán pedig fölmerül bennünk a kérdés: hogy fordulhatott elő, hogy a Kissingerhez hasonló hatalomgyakorlók a maguk istentelenül gőgös hübriszétől eltelve hadat üzenhettek az emberiség számára oly szent alapelveknek?!

A Jelentésben összeállítói olyan személyek lehettek, akikben még az a leghalványabb kétely sem merült fel, hogy a témát illető kérdésekről az ő pragmatikustól eltérő nézőpontjuktól függetlenül is lehet, sőt kell is gondolkodni! Fel sem merült az a kérdés, hogy vajon helyénvaló-e az, hogy Amerika idegen népek és nemzetek fiainak és leányainak családdal kapcsolatos döntéseibe avatkozik be. Ezzel szemben magától értetődőnek tekintik, hogy minden olyan ügybe, amely hatással lehet Amerikára, nekik joguk van beleavatkozniuk és manipulálniuk. Nincs ennél cinikusabb “reálpolitika”!

Az Egyesült Államok a háttérből finanszírozza a népirtást

Ez a rejtőzködő és mégis durva álláspont sehol sem nyilvánvalóbb, mint a dokumentum abortuszról szóló fejezetében. Egyrészt azt állítják erről, hogy „nincs konkrét javaslat az abortuszra vonatkozóan”, miközben megjegyzik, hogy a téma politikailag rendkívül „érzékeny”. (Ezzel egyet is lehet érteni, hiszen létezhet-e érzékenyebb kérdés annál, mint a magzati életkorukat élő ártatlanok s velük együtt a jobb sorsra érdemes népek és nemzetek népirtással egyenértékű lemészárlása?!) Másrészt azonnal meg is jegyzi, hogy „egyetlen országnak sem sikerült csökkentenie a népességét abortusz nélkül.”

Mivel a jelentés fő állítása az, hogy a nemzeteknek vissza kell fogniuk népességük növekedését, Amerikának pedig vezető szerepe van ennek elérésében, e vezérgondolat következményei napnál is világosabbak. Bár a dokumentum megjegyzi, hogy az Egyesült Államok segélyprogramjai közvetlenül nem pénzelhetik az abortuszt, az USA kormánya azonban támogathat általános népességszabályozási programokat (ezekre mi inkább használjuk a pogrom szót)! Ennek során, amíg az adott állam pénzügyi kerete nem biztosít közvetlen pénzforrásokat az abortuszok elvégzését elősegítő képzésekre, addig csak olyan, általános szülészeti programokat kell pénzelni, amelyek mellesleg abortusz-képzést is tartalmaznak. A Jelentés alattomosan megjegyzi, hogy bár számos ország törvénye tiltja a magzatelhajtást, ennek dacára ez mégis sokfelé könnyen elvégezhető.

Az abortusz témájával kapcsolatos fejezetében a Jelentés sorra említi az akadályokat, de ezek felsorolása közben mindannyiszor cinkosan kikacsint. Ezzel hozza az olvasó tudomására, hogy az Egyesült Államok kormánya minden tiltás, ellenvetés dacára mindig meg tudja találni azt az utat, amellyel megkerülheti a célország abortuszt gátló, jogi, technikai korlátozásait. Teszi pedig mindezt azért, mert az abortusz a termékenységcsökkentés leghatásosabb módja, a termékenységet pedig – ez itt nekik alapelv – minden áron csökkenteni kell. És persze itt sem merül fel még a leghalványabb kétség sem azt illetően, hogy vajon helyes-e, ha Amerika idegen népek és nemzetek magzati vagy újszülötti életkorú gyermekeinek kiirtásával ugyanezen népek fejlődésének megszakítását, sőt közösségeik végpusztulását szorgalmazza?

Amerika szemet hunyt a brutális egygyermekes politika előtt

Érdemes megjegyezni: Amerika azzal a módszerrel támogatta a legerőteljesebben a külföld “családtervezését”, hogy óriási tőkét mozgósított az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapjának (UNFPA) támogatására. Köztudott, hogy az UNFPA világszerte népesedéspolitikai programokat indított el, köztük Kína és India brutális, kényszerítésen alapuló pogromjait (így!) is. A népesedéspolitikát más nemzetek megtörésére alkalmazó amerikai kormányokat, az Egyesült Államok érdekeinek előmozdítását hatékony és megbízható harcostársként szolgálta az UNFPA azzal, hogy elfogulatlan, független, „jótékonykodó” szereplő álarcában jelent meg a nemzetközi színtéren ágáló szervezetek finanszírozásakor.

Az egykét előíró kínai politika értelmében családok százmilliói szenvedtek a legembertelenebb korlátozások miatt és mert korrumpált állami szereplők uralták le életük és kapcsolataik egyik legbensőségesebb területét, vagyis kényszerítették őket a gyermekvállalás szabadságának természetellenes korlátozására. Nők millióit sterilizálták erőszakkal vagy kényszerítették szörnyű kényszerabortuszra. A kvótát túllépő, „túl sok” gyermeket nevelő családokat bénító pénzbüntetéssel sújtották, a valahogy mégiscsak megszülető, általuk „felesleges” jelzővel megbélyegzett gyermekeket pedig lényegében száműzték, megfosztották állampolgárságuktól, megvonták tőlük az állami egészségügyi ellátást, kizárták őket az oktatási intézményekből, e kártékonynak minősített személyektől megvonták a közéleti szerepvállalás összes lehetőségét is. Az UNFPA pedig, amely messze elkerülte az emberi jogok világát, serényen és rezzenéstelenül támogatta ezt a termékenységellenes diktatúrát.

Kissinger, Nixon vagy más amerikai kormányok kétségtelenül bűnrészesei az Amerika által sugalmazott, Kína által oly lelkesen átvett “kínai” családpolitikának. A 200-as számot viselő Nemzetbiztonsági Jelentésből (NSSM-200) kiderülnek azok az okok is, amelyek miatt az Egyesült Államok kormánya szinte sosem fejezte ki nemtetszését ezzel az egygyermekes politikával, az emberi jogok ily kirívóan botrányos megsértéseivel szemben. A Kissingerhez hasonló hatalomgyakorlók úgy vélték, hogy „jó demográfiai okai” vannak az efféle politikának. Így hát készséggel szemet is hunytak e visszaélések előtt. Lelkiismeretüket, ha ugyan volt nekik ilyen, azzal nyugtatták, hogy nélkülözhetetlenül “szükségesek” az efféle visszaélések, mert ezek lényegében az Egyesült Államok politikai és gazdasági érdekeit szolgálják.

Nincs új sem a Nap, sem a Hold alatt

Mondhatnánk erre a lényegében ósdi, Kissinger által mégis újra fölfedezett és alkalmazott népirtási módra. Ha azonban kissé közelebbről vizsgáljuk, föllelhetjük azokat a mozzanatokat, amelyek szerint sajnos mégis van különbség az Ószövetség és az Újszövetség ezredéves genocidiumokat fölpanaszló történetei és a Made in USA feliratú biológiai fegyver megjelenési módja és hatékonysága között.

A Kivonulás könyvéből (1,1-15,21, 1. fejezet) ismert fáraó, feltehetően az i. e. 13. században uralkodó II. Ramszesz, kényszermunkára kötelezte a termékenységükkel politikai destabilizációt előrevetítő izraelitákat. Mivel e “családpolitika” nem hozta meg a számára kívánatos eredményt, az uralkodó arra utasította a zsidó bábákat, hogy öljenek meg minden újszülött fiúgyermeket. Amikor pedig a történelem első egészségügyi forradalmárjaiként viselkedő bábák bátran szembeszállottak e zsarnoki paranccsal, a fáraó elrendelte az újszülött fiúk folyóba fullasztását. A Biblia nem részletezi, hány zsidó újszülöttet ölhettek meg így, de valószínűleg több százat, vagy akár ezret is (annak idején 1-2 millió héber élhetett Egyiptomban).

A Máté evangélista által leírt (Mt 2, 16–18) betlehemi gyermekgyilkosság oka – amelynek megtörténtét néhány kutató kétségbe vonja – szintén a társadalmi stabilitás fenntartását fetisizáló, hatalomféltő rögeszme volt.

Schottenmeister: Gyermekgyilkosság, 1460 körül

Ismeretes, hogy a zsidók új királyának megszületésétől tartó Nagy Heródes rendeletére Bethlehemben minden, két évnél fiatalabb betlehemi kisdedet le kellett gyilkolni. Egy valószínűleg túlzó, kopt forrás 144,000 lélekre teszi e kisbabák létszámát, de mivel Jézus születésének idején Betlehem teljes lakossága a 300 főt sem haladta meg, ezért 6 vagy 7, mások szerint legfeljebb egy tucat kétesztendős vagy annál fiatalabb fiúgyermek eshetett áldozatul a településen és annak környékén végrehajtott pogromnak. Ez a szám egyben azt is magyarázza, hogy Szent Mátén kívül miért nem szól erről világi forrás. Lehetséges, hogy ezeknek a helyi vezetők által legyilkoltatott kisgyermekeknek a veszteségszámát a kortársak többsége nem érezte följegyzésre érdemes eseménynek?

A hatalomféltés vonását illetően osztozik zsarnok elődeivel az államérdeket az élet és emberi méltóság értékével szemben megfogalmazó Amerikai Egyesült Államok közelmúltban elhunyt politikusa, illetve az őt elfogadó kormányzatok. Jelentősen meghaladja azonban véreskezű uralkodótársait azokkal a számadatokkal, melyek a kissingeri “családtervezés” (mondjuk ki: népirtás!) áldozatainak létszámát jelzik. De idézzük ezekhez John Smeaton kutatási eredményeit!

„Bizonyíthatóan az emberiség írott történelmének legnagyobb katasztrófáját tapasztaljuk napjainkban. Életvédő és »választáspárti« szakértőcsoportok visszafogott és egybehangzó becslése szerint

1966 óta világszerte mintegy kétmilliárdnyi – Isten képére és hasonlatosságára teremtett – gyermeket öltünk meg.

Ehhez képest még felbecsülni sem tudjuk azoknak a kicsiknek a létszámát, akiket az eltelt 50 év során pusztítottunk el szintén abortuszt eredményező méregtablettákkal vagy más eszközökkel. Egyedül az Egyesült Királyságban mintegy kétmillió magzatgyermek esett áldozatul az 1990 óta alkalmazott lombikbébi eljárásoknak (IVF), s ha mindehhez hozzáadnánk azoknak az országoknak az adatait is, ahol ugyanígy végeznek IVF-eket, akkor megint csak felfoghatatlan számokat kapnánk: hány emberi lényt öltünk meg…

Bizonyos számítások szerint az emberiség egész, írott történelmére vonatkozó összes háborúnak mintegy 500 millió vagy akár 1 milliárd ember esett áldozatul. De ha e szám kétszer nagyobb lenne, egy másik kimutatás akkor is azt bizonyítaná, hogy

az elmúlt 50 év során még ennél is több emberi lényt pusztítottak el világszerte a civilizált országok a maguk úgynevezett »szexuális és reprodukciós egészség« fogalmai szerint működő intézményeiben, mint az emberiség írott történelmében összes eddigi háborújában.

Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy az elmúlt fél évszázad során a gátlástalan szexuális nevelés (comprehensive sexual education) ártatlan gyermekek millióit rontotta meg azzal, hogy arra oktat gyermeket és serdülő fiatalt is, miként alkalmazza a fogamzásgátlást vagy végeztessen abortuszt.

Nagyhatalmú kormányzatok fogtak össze a mi adónkból létrehozott, nemzetközi születésszabályozó csoportokkal, hogy miután kizárták a szülőket mint saját gyermekeik elsődleges nevelőit a nemi élet legbensőségesebb köreiből, a jövő elsötétített szívű és elnémult lelkiismeretű, felnőtt nemzedékeivel sikerüljön nekik elfogadtatni a fogamzásgátlás és a magzatölés gyakorlatát. (…) Ahogy az Írországban és Brazíliában bekövetkezett minapi események jelzik, a nemzetközi élet- és családvédő mozgalom önmagában nem tudja megállítani a halál civilizációját. De sok más helyről is hozhatunk ékesszóló és tragikusan bizonyító erejű példákat arra nézve, hogy egyik ország a másik után miként esik el, hogyan válik a leggazdagabb országokból érkező támadások áldozatává, melyek célja mindenütt ugyanaz: világszerte törvényesíteni a magzatgyermekek megölését.”

Kissinger politikai elmélete fenyegeti a fejlődő nemzetek jövőjét

Nincs olyan ember, aki életével és tetteivel olyannyira elvetemülten gonosz lenne, hogy ezzel kizárná magát Isten megbocsájtó irgalmából, vagy ne szorulna rá arra, hogy elfogadja a mi szívből jövő imáinkat. Kissinger lelke találkozott az ő Teremtőjével, és Isten mindenható bölcsességének világos fényében meglátta már életének és tettei következményeinek elkendőzhetetlen igazságát. Imádkozzunk, hogy Isten könyörüljön a lelkén!

Eközben azért nem szabad elfeledkeznünk a kissingeri nemzetbiztonsági jelentés kártékony mivoltáról sem! Már csak azért sem, mert ezt az élet- és termékenységellenes ideológiai uszítást az Egyesült Államok nemhogy soha nem utasította el, hanem még ma is működteti! Lényegében ugyanezen elméleti tőről fakad a Kissinger-doktrínát felmelegítő “utóirat”, az NSSM201 is.

Az NSSM201 arról tanúskodik, hogy Afrika újgyarmatosítását szintén ennek a népirtást szorgalmazó forgatókönyvnek az utasításai szerint képzelik el az USA és annak csatlósaiként a Nyugat más államai.

Shenan Boquet atya a Human Life International elnökeként munkaidejének nagy részét azzal tölti, hogy kevésbé fejlett országokba utazik, ahol személyesen találkozik azokkal, akik részt vesznek az Élet kultúrájának terjesztésében és küzdenek a halál civilizációjának térhódítása ellen. Bármerre jár, az ott élők mindig megemlítik neki, mily keserű gyümölcsöket termett országukban az Egyesült Államok háborús emberveszteséggel felérő, több évtizedes népességszabályozási gyakorlata, ennek kései vadhajtásaként pedig a napjainkban szintén amerikai betegségként terjedő LMBTQ elnevezésű nemi betegség, e földrészeket megfertőző dögvész.

Az ősidők óta rendületlenül élet- és családpárti, termékenységüket korábban szabadon megélő nemzeteket az USA, az EU és más, nyugati szövetségesek ma elárasztják “kegyes halált”, művi meddővé tételt, fogamzásgátlást és abortuszt előmozdító propagandával. E pusztító “biopolitika” legfőbb célja az, hogy megakadályozzák azoknak az újabb gyermeki nemzedékeknek a világra jöttét, amelyeket Kissinger és a hozzá hasonló tömeggyilkosok az amerikai érdekekre nézve veszélyesnek és kiirtandónak tartanak. E célkeresztbe került nemzetek még csak most kezdenek ráébredni arra, hogy ezeknek az ellenséges beavatkozásoknak az eredményeként zuhan oly aggasztóan mélyre termékenységi arányuk. Ez pedig nem magától, hanem az Egyesült Államok rejtőzködő, felforgató, hatalmi politikájának eredményeként jelent meg! A nyomában kialakuló népesedési jégkorszak immár egész nemzetüket, kultúrájukat, sőt a biológiai túlélésüket is veszélyezteti.

Vannak olyan, Shenan Boquet atya által meglátogatott országok, ahol élelmiszer és gyógyszer, egészséges ivóvíz, gazdálkodási ismeretek formájában égető szükség lenne hiteles és megbízható, külföldi segítségre. Ilyen nemzetközi segélyek helyett azonban az Egyesült Államok csak különféle fogamzásgátlókat küld, vagy ha ad is segítséget, ezt csak azzal a zsaroló feltétellel adja, hogy a fogadó országok végrehajtják a nekik előírt népesség-szabályozási programokat (azaz a “reproduktív egészség” címszó alá rejtett pusztítás ügyét). Ezeket ugyanis az Egyesült Államok és más kormányok mindennél fontosabbnak tartják a saját érdekeik előmozdításához. Amint az NSSM-200 nyíltan kimondja,

annak eldöntése előtt, hogy mely országok kaphatnak amerikai segélyt, “előbb azt kell figyelembe  venni, hogy az adott ország milyen lépéseket tesz a népességszabályozás és az élelmiszertermelés terén.”

Emberek milliárdjait és ezek utódait teszi ma is áldozatokká a Kissinger-jelentésben szorgalmazott gazdasági zsarolás és ennek gyilkos politikai eljárásrendje. A legfőbb ideje lenne annak, hogy eltakarítsuk az általa ránk hagyott, se Istent, se embert nem tekintő rendetlenséget…

Téglásy Imre

Kiemelt kép: Leon Cogniet: Aprószentek mészárlása, 1824