A tegnap este folyamán újra balliberális ihletésű tüntetés volt Budapesten, az ürügy ezúttal a színházak támogatásáról szóló új törvényjavaslat volt, melyet még csak benyújtottak.
Ebben arról is rendelkeztek, hogy az állami fenntartású kulturális intézményekben, melyeket az állam finanszíroz, ő határozhasson a vezetők kinevezéséről. Ennek a törvényjavaslatnak kiszivárgott egy előzetes, még nem végleges változata, ami futótűzként terjedt, a különféle balliberális szócsövek nagy mozgósításba kezdtek, ennek eredményeképpen pedig pár ezer ember gyűlt össze tegnap este a Madách téren, hogy tüntessenek, ahogy ők fogalmaztak, a “kultúra függetlenségéért”.
Az eseményen felszólalt többek között Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Azt ígérte, kiállnak mindenkiért, a színházak szabadságát megvédik. Szerinte a törvényjavaslat egy diktátum a kormánypárti polgármesterek, színházba járók számára is, ezzel torolta meg a kormány az ellenzéki győzelmet. Karácsony szerint “küzdelmes évek jönnek”, de a mostani harcot félig megnyerték, mert a “legszégyenteljesebb passzusok” kikerültek a törvényből.
(fotó: Index)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!