8.6 C
Budapest
2021. október 23., szombat
Magyar Jelen
Kiemelt Videó

Tiltakozik az oltatlanok megbélyegzése ellen a Mi Hazánk (videó)

Tiltakozik az oltatlanok megbélyegzése ellen a Mi Hazánk, hiszen Orbán Viktor maga mondta: a baj azokkal van, akik nem oltatták be magukat.

Nem támogatjuk a veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlésben sem, mert a lezárásoknak is vannak következményei, például az elmaradt szűrővizsgálatok is emberéleteket követelnek, nem beszélve a gazdasági károkról. Határozottan fellépünk a gyerekek oltása ellen is, és ellenezzük az oltás kötelezővé tételét, ehelyett annak valódi következményeiről kellene teljeskörű tájékoztatást adni, hogy mindenki felelős döntést hozhasson a jövőjéről. Márpedig épp ennek ellenkezőjéről beszélt a miniszterelnök: hamarosan valószínűleg törvénnyel teszik lehetővé minden munkaadónak, hogy megkövetelje az oltást a munkavállalóktól

emlékeztetett Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese.

“Az a zsarolás, amit az egész társadalommal, de leginkább az egészségügyi dolgozókkal szemben megenged magának a kormány, tűrhetetlen és felháborító, miközben a vakcinagyártók semmiért nem vállalják a felelősséget, sőt a lezárások alatt is gazdagodó óriásvállalatokat még megadóztatni sem volt hajlandó a multikat kiszolgáló kormány.”

Nem támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását a Mi Hazánk az Országgyűlésben

További híreink

A kommunista bűnösöket megmentő Göncz Árpádot méltatják a Liberálisok 1956 kapcsán

Kemény János

“Transznemű” helyettes minisztere is lesz Bidennek

Irányi Dániel

Toroczkai László rendkívüli mozgósítása

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen