34.7 C
Budapest
2022. augusztus 19., péntek
Magyar Jelen
BelföldHírekKiemelt

Tiszta erő: Fekete László is a Mi Hazánkat erősíti

A világ legerősebb embere címet megszerző Fekete László a Mi Hazánk Mozgalom országos választási listája egy szimbolikus helyének elfogadásával állt ki a harmadik út mellett.

A világklasszis sakkozó Lékó Péter édesanyja, Lékó Julianna Mi Hazánk-jelöltsége után újabb hír söpör végig a balliberális médián (a kormánypárti média teljes elhallgatása közben): a nemzeti ikon Fekete László is Toroczkai László mögé sorakozott fel. A 168 Óra aggódása szerint a Magyarország örökös Toldi Miklósa cím birtokosa „a Mi Hazánkat is becipelné a parlamentbe.”

A 444 azt írja, Novák Előd annak idején még a Jobbikhoz csábította Feketét: 2015-ben az EFOTT-on fotózkodtak, és meghívta a párt városligeti családi napjára is, „ott lép majd fel két fiával együtt, a tiszta erőt képviselve, hiszen a Natúr Erős Emberek Szövetsége tagjaként nemcsak az erőt, hanem az egészséget és a tisztességet is szem előtt tartja, szemben a doppingoló élsportolókkal” – idézi a portál Novák korabeli bejegyzését.

Íme a tiszta erő! – így mutatja be most Fekete Lászlót Novák Előd, hozzátéve: „persze már sok éve kapcsolatban vagyunk, illetve többször kiállt mellettünk, már 2015-ben is Ásotthalom polgármesterével mutatkozott a határkerítésnél.”

Toroczkai László és Fekete László a déli határkerítés építésekor, ahol a „krisztusi magyarságért és az életvédő Európáért” kiálló Alfa Szövetség dr. Téglásy Imre vezetésével figyelemfelhívó akcióként fehér kereszteket vert le a kontinenshódítókkal szemben

A Mi Hazánk Mozgalom 2020. augusztus 20-i családi napján is fellépett Fekete László a fiaival:

 

További híreink

Magyar fejlesztésű gyógyszer is felveszi a harcot a koronavírussal

Gabay Dorka

A romák aláírásgyűjtésbe fognának a Mi Hazánk betiltásáért

Kemény János

Letartóztattak egy női börtönőrt, mert szexuális kapcsolatot létesített egy elítélt erőszaktevővel

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben