4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Hírek Kiemelt Külföld

Több mint 700 holttestet gyűjtöttek össze lakásokból Ecuador legnagyobb városában

Az ecuadori rendőrség több mint 700 olyan holttestet gyűjtött össze lakásokból az ország legnagyobb városában, Guayaquilben, ahol a koronavírus-járvány miatt a kórházak és a temetkezési szolgáltatók is túlterheltek – közölte vasárnapi sajtóértekezletén a feladatra kijelölt különleges alakulat parancsnoka.

A latin-amerikai országban Guayaquilben a legrosszabb a járványhelyzet. A kórházak tele vannak betegekkel, a temetkezési vállalatok pedig nem győzik eltemetni a halottakat. Már április elején jelentette a média, hogy a tengerparti városban a hatóságok kénytelenek tengeren odaszállított hűtőkonténerekben elhelyezni a holttesteket. A közösségi médiában pedig az utcán hagyott holttestekről jelentek meg lakossági felvételek, a kormány ennek hatására döntött a csoport felállításáról.

A rendőrökből és katonákból álló különleges járványügyi csoport három héttel ezelőtt kezdte meg munkáját. Az nem derült ki a tájékoztatón, hogy az összegyűjtött holttestek közül hány volt vagy lehetett koronavírusos betegé. Jorge Wated, a különleges alakulat parancsnoka ugyanakkor azt elmondta, hogy az összegyűjtött holttestek közül mintegy 600 azonosított embert már eltemettek a város két temetőjében.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint Ecuadorban 7500 az igazolt fertőzöttek száma, és ebből 333-an haltak meg a betegségben azóta, hogy a vírus február 29-én megjelent az országban. Guayas tartományban jegyezték fel a fertőzések 72 százalékát, ezen belül Guayaquil városban mintegy 4000 a fertőzöttek száma.

MTI

További híreink

A kommunista Mandela parkot kapna Újbudán

Gabay Dorka

Megdőlt az országos hidegrekord

Szabó Norbert

Kuleba: ha valaki átlépi a vörös vonalakat, azt Ukrajna azonnal fenéken billenti

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben