22.2 C
Budapest
2022. július 4., hétfő
Magyar Jelen
Belföld Hírek Kiemelt

Toroczkai az Azonnalinak: nem fogunk megváltozni a parlamentben sem

A választások óta eltelt egy hétben a teljes magyar média a Mi Hazánk sikerét és persze a baloldal totális vereségének okait elemzi. 

A frissen parlamentbe jutott párt politikusai előtt megnyíltak a stúdiók és a szerkesztőségek ajtajai is. A liberális azonnali.hu Toroczkai Lászlóval, a mozgalom vezetőjével beszélgetett.

Azonnali – Melyik volt az a pillanat, amikor ráébredt, hogy meglesz a bejutás?

Toroczkai – Én végig, az elmúlt 3 és fél évben úgy éreztem, hogy be fogunk jutni. Annak ellenére is, hogy hatalmas ellenszélben, nagyon nehéz körülmények között kellett tennünk a dolgunkat.

Az, hogy nem volt állami támogatásunk, vagy hogy nincsenek köztünk oligarchák, számunkra csak a kisebb probléma volt. Én a legnagyobb problémának azt tartottam, hogy a Jobbik 2018-ra olyan csalódást okozott, hogy a mi hagyományos táborunk – akkor azt hittük – végleg kiábrándult a pártpolitikából. Ezt rettenetesen nehéz volt visszahozni.

Most, ha azt látják az emberek, hogy mi nem változunk meg attól, hogy bejutottunk a parlamentbe, remélhetőleg könnyebb dolgunk lesz. Az is korlátot jelentett, hogy

egy magát nemzetinek valló, valójában velejéig romlott kormányzat kommunikációs fogásként lopkodta az ötleteinket,

amiket aztán kifejezetten kontraproduktívan valósított meg, illetve az is, hogy a Jobbik és az egész balliberális tömb folyamatosan Fidesz-bérencezett minket.

Milyen erős vágyat éreznek, hogy ezt most megcáfolják?

Az alapvető álláspontunkon, vagyis hogy a haza az első, nem pedig a pártérdek, nem fogunk változtatni.

Ismerjük a Fideszt, nem hiszem, hogy ezután fantasztikusan, tökéletesen, hibátlanul és korrupciómentesen folytatná a kormányzást, úgyhogy nagyon kemény ellenzéke leszünk a kormánynak, és be fogjuk tudni bizonyítani, hogy ez a vád nem volt igaz.

Hogyan tudnak úgy kemény ellenzék lenni, ha egy rakás közös pont van?

Az igaz, hogy csak azért, hogy bizonyítsuk, hogy ez rágalom volt, nem fogunk például a határkerítés ellen szavazni. Az nekünk elvi kérdés, hogy nem akarunk migrációt. A Fidesz például jelenleg is tömegével hoz be olcsó, külföldi munkaerőt az országba. A MOL tiszaújvárosi beruházásán indiaiak dolgoznak.

Na, ez ügyben nagyon keményen fogjuk támadni a Fideszt, és még

ezernyi olyan témát látok, amiben ütközhetünk velük.

Sokan azt a tanulságot vonták le a Jobbik néppártosodásából, hogy azért volt rá szükség, mert jobbról nem lehet előzni a Fideszt. Önök ebből milyen tanulságot vontak le?

Én emberekben gondolkodom, és nem politikai halmazokban. Ezt meghagyom a politológusoknak, politikai elemzőknek. Mindig az igazságot kerestem, és ha feltárunk egy problémát, akkor arra igyekszünk megfelelő megoldásokat kínálni. A magyarság a legfontosabb, aztán az a civilizáció, amelyhez tartozunk, ezért ennek a közösségnek az érdekei megelőznek minden mást. Hiszem, hogy ezzel a politizálással egy napon választást tudunk nyerni.

Akkor parlamenti politizálásra készülnek, és nem osztják a nézetet, hogy a Fidesz cinkosa, aki beül a parlamentbe eljátszani a demokráciát?

A demokráciának vannak játékszabályai, amit mindenkinek el kell fogadnia. Az egyik játékszabály például az, hogy volt egy választás. Senki nem mondja azt, hogy itt rendszerszintű csalások történtek, úgyhogy elfogadjuk az érvényességét. Az, persze, hogy a Fidesz-közeli terjesztő megtiltotta a postának, hogy kivigyék a választókhoz a 4 millió újságunkat, abszolút antidemokratikus.

Igen ám, de

a balliberális világhoz közelálló globalista körök, amerikai multinacionális cégek, amilyen a Facebook is, ugyanígy beavatkoztak a választásokba

azzal, hogy – ahogy az EP-választások előtt – most is törölték az oldalunkat. Minden ügyben harcolni fogunk. Nem azért szavazott ránk 320 ezer honfitársunk, hogy ne vegyünk részt a munkában.

Akkor mégsem vitatják az Alaptörvény érvényességét?

Ezt a lakossági fórumokon is meg szokták kérdezni. Nem. Ettől függetlenül azt gondoljuk, hogy Magyarországon alkotmányos válság van. Mi az ellenzékkel ellentétben ráadásul azt mondjuk, hogy ez nem csak 2012 óta áll fenn.

Mi azt gondoljuk, hogy az 1989-es alkotmány is csak a ’49-es sztálinista alkotmány toldozgatott-foldozgatott változata volt, amit

szintén nem lehetett volna legitim alkotmánynak nevezni.

Ahogy korábban is mondtam, egy alkotmányozó nemzetgyűlést kell indítani, amit az elsők között fogunk kezdeményezni a parlamentben.

Egy kétharmados Fidesz-parlamentben hogyan lehet ezt kivitelezni?

Senki nem számított arra, hogy a Fidesz ilyen fölényesen megnyerheti a választásokat. Bevallom, én magam is arra készültem, hogy a mérleg nyelve lehetünk, és akkor egy csomó mindent rá tudunk kényszeríteni a kormányra. Így nagyon nehéz lesz valóban, ettől függetlenül mi kezdeményezni fogjuk.

Tegyük fel, mégis összejön egy nemzetgyűlés, kiket szeretnének ott látni? És hogyan biztosítanák, hogy őket nem éri semmilyen politikai befolyás?

Én hiszek abban, hogy előbb-utóbb megérik a helyzet erre. Itt elsősorban a szakmák, az egyházak, a határon túli magyarok képviselőire gondoltam. Hát, ez nyilván komoly munka lesz, az mégsem lehet, hogy egy párt kiadja három párttagjának, hogy írjon alaptörvényt.

Nem vagyok naiv, de valahogy mégis csak a civil társadalmat kéne megjelenítenünk.

A mérleg nyelve szerepet mindenesetre a balliberális oldal elszúrta nekünk.

Éreztek valami elégtételt, hogy az egyesült ellenzék, benne a Jobbikkal ennyire leszerepelt?

Nem.

És szurkolni se szurkoltak, amikor látták már, hogy nagy felsülés lehet?

Mi csak magunknak szurkoltunk. Annak most szurkolok viszont, hogy ne legyen meg a kétharmad. Egy hajszálnyi remény még talán van rá, bár Ritter Imrével, a német nemzetiségi képviselővel valószínűleg meglesz. Egy újabb kétharmad nagyon rosszat tenne Magyarországnak.

Akkor mégsem vitatják az Alaptörvény érvényességét?

Ezt a lakossági fórumokon is meg szokták kérdezni. Nem. Ettől függetlenül azt gondoljuk, hogy Magyarországon alkotmányos válság van. Mi az ellenzékkel ellentétben ráadásul azt mondjuk, hogy ez nem csak 2012 óta áll fenn.

Mi azt gondoljuk, hogy az 1989-es alkotmány is csak a ’49-es sztálinista alkotmány toldozgatott-foldozgatott változata volt, amit

szintén nem lehetett volna legitim alkotmánynak nevezni.

Ahogy korábban is mondtam, egy alkotmányozó nemzetgyűlést kell indítani, amit az elsők között fogunk kezdeményezni a parlamentben.

Egy kétharmados Fidesz-parlamentben hogyan lehet ezt kivitelezni?

Senki nem számított arra, hogy a Fidesz ilyen fölényesen megnyerheti a választásokat. Bevallom, én magam is arra készültem, hogy a mérleg nyelve lehetünk, és akkor egy csomó mindent rá tudunk kényszeríteni a kormányra. Így nagyon nehéz lesz valóban, ettől függetlenül mi kezdeményezni fogjuk.

Tegyük fel, mégis összejön egy nemzetgyűlés, kiket szeretnének ott látni? És hogyan biztosítanák, hogy őket nem éri semmilyen politikai befolyás?

Én hiszek abban, hogy előbb-utóbb megérik a helyzet erre. Itt elsősorban a szakmák, az egyházak, a határon túli magyarok képviselőire gondoltam. Hát, ez nyilván komoly munka lesz, az mégsem lehet, hogy egy párt kiadja három párttagjának, hogy írjon alaptörvényt.

Nem vagyok naiv, de valahogy mégis csak a civil társadalmat kéne megjelenítenünk.

A mérleg nyelve szerepet mindenesetre a balliberális oldal elszúrta nekünk.

Éreztek valami elégtételt, hogy az egyesült ellenzék, benne a Jobbikkal ennyire leszerepelt?

Nem.

És szurkolni se szurkoltak, amikor látták már, hogy nagy felsülés lehet?

Mi csak magunknak szurkoltunk. Annak most szurkolok viszont, hogy ne legyen meg a kétharmad. Egy hajszálnyi remény még talán van rá, bár Ritter Imrével, a német nemzetiségi képviselővel valószínűleg meglesz. Egy újabb kétharmad nagyon rosszat tenne Magyarországnak.

Az ellenzéki összefogásból nagyon sokan a propagandát kárhoztatják a vereségért.

Azzal egyet tudok érteni, hogy sokan vannak, akik kész tényként kezelnek mindenféle információkat. Én is látom, hallom a fórumokon, hogy

tényként mondanak bizonyos velem kapcsolatos rágalmakat, és meg sem kérdeznek róluk.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy a közmédia jönne szembe mindenhol. Ma már mindenki Facebookon kapja a híreket, mindegy, hogy városról, vidékről vagy faluról beszélünk. 2006-ban még volt jelentősége a közmédiának, azért is ostromoltuk meg a székházat, ma már viszont a közösségi média dönti el a választásokat.

Most egyébként nem is a propagandára, hanem egymásra próbálják hárítani a felelősséget, és egymásra mutogatnak a politikusok. De van itt egy harmadik dolog is.

A magyar néplélek?

Szerintem ez áll a legközelebb az igazsághoz. Ez a balliberális oldal abszolút nem ismeri a magyar néplelket. Ők a belpesti, értelmiségi világ lelkét ismerik,

azt hiszik, félig-meddig New Yorkban vannak.

Mindez ugyanúgy látható a tüntetéseiken, az irányvonalakon, és azon is, ahogy ezt az ukrajnai háborút kezelik. Miért kell mindenhova ukrán zászlót kitűzni? Ez még Lengyelországban is hatalmas vitákat váltott ki, pedig ott lehetne a mély oroszellenességgel magyarázni.

Én ismerem Budapestet, nagyon jól ismerem a vidéket, a pici falvakat, a tanyavilágot, szerintem sokkal közelebb vagyok a néplélekhez, sőt a Fidesz is sokkal jobban meg tudja ezt fogni.

Hogyan látták a kampány végét?

A Fidesz egy professzionális párt, ami professzionálisan felépítette magát, erre egyébként bőven volt is ideje, és nagyon sok pénze van, úgyhogy

professzionális abban a tekintetben is, hogy mindent pénzzel old meg.

Neki nincsen szüksége lelkes aktivistákra, ahogy például nekünk.

A Fidesz patikamérlegen kimérve, egy politológusokkal és szakértőkkel teli irodában dönti el, mit és hogyan tesz. Így döntötte el azt is, hogy Győzikét és Kis Grófot veti be csodafegyverként, hogy megnyerje a cigányság szavazatait. Ezzel kapásból többeket ért el, mint Márki-Zay Péter a délibábos elképzeléseivel. Teljesen alkalmatlanok voltak azok az emberek.

Ha az élet úgy hozza, szerepelnének egy platformon a balliberális pártokkal?

Azt például teljesen kizártnak tartom, hogy egy fórumon, egy színpadon szerepeljünk.

Teljesen kizártnak tartom még azt is, hogy együtt ebédeljünk,

de az, hogy találkozni fogunk, az nyilván egészen biztos, ha máskor nem, hát akkor, amikor a frakcióvezetőknek a haza ügyeiről kell egyeztetniük.

A köztársasági elnök valószínűleg jövő hétre hívja össze a parlamenti pártok vezetőit, és akkor ott fogunk egymás mellett ülni Orbán Viktorral, Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel. A magyar nép így döntött, és mint mondtam, a demokráciának megvannak a játékszabályai. Az is biztos ugyanakkor, hogy ettől nem leszünk barátok.

Mikor kezdheti el Orbán Viktor szemét szúrni a Mi Hazánk?

A párt számára élet-halál kérdés volt, hogy bejusson a parlamentbe. Mi mind a főállásunk mellett vittük a Mi Hazánkat, én 200 kilométerre a fővárostól építettem egy országos pártot, ezt nem lehetett volna hosszútávon csinálni.

Ha nem kerülünk be, akkor a Mi Hazánknak valószínűleg vége.

Innentől kezdve viszont nagyon-nagyon meg fogunk erősödni. Rengeteg olyan választóról tudunk, aki csak azért nem ránk szavazott, hanem a Fideszre, mert kiélezettnek tűnt a verseny, és nem akarta, hogy a balliberálisok kormányt alakítsanak, illetve voltak olyanok is, akik nem akarták, hogy elvesszen a szavazatuk, úgyhogy szintén inkább a Fideszre szavaztak, de valójában Mi Hazánk-szavazóknak érezték magukat.

Most ráadásul több lehetőségünk lesz, én is két napja adom az interjúkat,

már nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat,

főleg, hogy Orbán Viktorral fogok vitákat folytatni a parlamentben. Ahogy ezek megtörténnek, a Fidesz simán ránk fordulhat, hiszen tudjuk, a Fidesz pártsoviniszta. Azt is tudjuk, hogy a Fidesz ölelése is halálos, jól emlékszünk, mi lett a MIÉP-pel, a kisgazdákkal vagy a KDNP-vel.

Akkor 2024-ben nem lesz törés a pártban, és alakul meg a Mi Hazánk Plusz?

Hát, én azt gondolom, hogy ilyen nem lesz, és szerintem erre az a garancia, hogy nem Vona Gábor vezeti ezt a pártot, hanem Toroczkai László.

Voltak olyan kijelentései, hogy Szibériába szervezné ki a bérrabszolgaságot. A parlamentből is megengedhetőek az ilyen kijelentések?

A példastatuálás szükséges. Ezt teljes mértékben fenntartom, főleg, hogy a dán kormány megteremtette rá a precedenst is, amikor megállapodtak Koszovóval, hogy a migráns bűnözőiket oda deportálják. Ott ráadásul, ha jól tudom, szociáldemokrata kormány is van, szóval nem lehet őket nácinak nevezni.

Amióta ezt láttam, még inkább azt gondolom, hogy meg kellene csinálni. Más kérdés, hogy légtérzárak miatt lehet, nem Szibériában, hanem valahol máshol. Lehet, átmenetileg nekünk is Koszovóba kéne küldenünk a rabokat.

Nem ábrándulnak ki a szavazók, ha azt látják, minden kezdeményezésükkel lyukra futnak?

Az emberek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a balliberális pártok miatt fideszes kétharmad lett. Mindenki tudja, ez mit jelent, és

nyilván nem fognak olyat elvárni, amiről tudják, hogy lehetetlen.

Most már tudják az emberek, hogy van alternatíva a parlamentben. Miközben a balliberálisak együttes erővel elvesztettek egymillió szavazatot, mi erősödni fogunk, mert ismerjük ezt a bizonyos néplelket.

Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, ha nem jutnak be a parlamentbe, akkor az embereknek csak a barikádok maradnak. Akkor most elhárult a baj?

Korai lenne jóslatokba bocsátkozni. Én egyetlen dolgot tudok mondani, hogy nagyon-nagyon komoly bajok lesznek, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is. Mi már önmagában azzal tudjuk tompítani a károkozást, hogy bekerült a parlamentbe egy nemzeti alternatíva is, aki ugyanúgy érti a magyarokat, ahogy a Fidesz.

Abban a pillanatban, hogy megszorító intézkedéseket vezet be a kormány, mi tiltakozni fogunk.

Azt mondjuk két éve, hogy ne a dolgozókon verjék le a port a politikai és gazdasági hibák, valamint a mesterséges krízisek miatt.

Nincs mindenki meggyőződve arról, hogy a Fidesz ki tudja tölteni a következő négy évet.

A lakossági fórumokon hónapok óta mondom, hogy ez benne van a levegőben. Nyilván mi sem tudjuk ezt teljes biztonsággal megjósolni.

A Fidesz olyan mértékű hatalmat épített ki, hogy az sincs kizárva, hogy kihúzza ezt a négy évet, de az biztos, hogy nagyon kemény négy év elé nézünk.

További híreink

Szélsőjobboldali terrortól tart a német külügy

Faragó Dániel

Elhunyt a szerb ortodox egyház feje

Gabay Dorka

József Attila eddig ismeretlen verse került napvilágra

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen