loading
Menü
Támogatás

Trianoni ünnepnappá nyilvánítaná a román kormány június 4-ét

2019. okt. 9. 15:26
1 perces olvasmány
Trianoni ünnepnappá nyilvánítaná a román kormány június 4-ét

Trianon napjává nyilvánítaná a Romániában a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) június 4-ét, és az erről szóló tervezetet a szenátus napirendjére tűzték szerdán - írja a maszol.ro.

A tervezet értelmében június 4-én Romániában megünnepelnék az első világháborút lezáró, és a történelmi Magyarországot feldaraboló trianoni szerződést, amely során Magyarország elvesztette területe kétharmadát, és a helyén több állam alakult.

A kezdeményezés arra kötelezné többek közt az önkormányzatokat, hogy tűzzék ki a román nemzeti lobogót.

A trianoni békeszerződésre emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Erre lenne mintegy válasz a román kezdeményezés.

A szociáldemokrata párt kérésére a tervezetet visszaküldték a felsőház közigazgatási szakbizottságába, hogy újból megvizsgálják azt.

Cseke Attila RMDSZ-es szenátor szerint ez az eljárás csak időhúzás: „A kormánypárt célja az, hogy módosítások nélkül, hallgatólagosan kerüljön át a tervezet a képviselőház asztalára. Mi azt szeretnénk, ha a kezdeményezésről vitázna a szenátus plénuma” – mondta Cseke.

„Trianon a romániai magyar közösség számára nem ünnep. A kisebbségi jogok bővítésére és biztosítására van szükség, káros kezdeményezések helyett a kormánypártnak ezen kellene dolgoznia, hiszen a kisebbségek ügye mindig a többség felelőssége” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-es szenátor.

(maszol.ro)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás