14.9 C
Budapest
2022. szeptember 24., szombat
Magyar Jelen
Egyéb kategóriaHírekKiemelt

Újabb vélemény kerül tiltásra a Facebookon

A Facebook megtiltja platformján a holokauszttagadást – jelentette be Mark Zuckerberg, a közösségi médium elnök-vezérigazgatója hétfőn a vállalat hivatalos blogján.

Zuckerberg közölte: az antiszemitizmus “aggasztó mértékű erősödése” miatt szükséges, hogy a holokauszttal kapcsolatos valamennyi ellentmondásos bejegyzést betiltsák.

“Amennyiben valaki a holokauszttal kapcsolatos keresést indítók a Facebookon, azonnal ‘hiteles’ forráshoz fogjuk irányítani, hogy ‘pontos információkat’ kaphasson” – fogalmazott Zuckerberg. Leszögezte: e döntés a számára is “belső küzdelemmel” járt, hiszen arról kellett dönteni, hogy mi a fontosabb, a szólás szabadsága (szólásszabadság a Facebookon? – a szerk.), vagy és a gyűlöletbeszéd korlátozása.

Muszáj “vonalat húzni” az elfogadható és az elfogadhatatlan beszéd között – hangsúlyozta, hozzátéve: “a világ jelenlegi helyzetében hitem szerint ez a helyes megoldás”.

“A folyamatosan növekvő antiszemitizmus láttán saját gondolkodásom is változott ez ügyben” – fogalmazott a közösségi médium vezetője. Zuckerberg közölte azt is, hogy:

az intézkedést a Rágalmazásellenes Ligával egyeztetve hozta.

Vagyis mostantól már olyan országból sem oszthatunk meg “holokauszttagadó” tartalmakat, mely ország törvényei nem büntetik azt, hiszen a kék-fehér közösségi portál ismét egyértelművé kívánja tenni: az ő törvényei érvényesek az államokra, és nem fordítva.

A Facebook az elmúlt hetekben több “gyűlöletkeltő” mozgalom fiókjait törölte és betiltotta.

(MTI nyomán)

További híreink

Izrael megtiltotta európai diplomaták belépését az országba

Szabó Norbert

Jászberény és Budai Lóránt, kifogyhatatlan téma

Dunai Tibor

Így épült fel 10 nap alatt a koronavírus kezelésére épített kórház

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben