A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai hat esetben intézkedtek valamilyen verekedés, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt Siófokon az elmúlt napokban.
Siófokra minden nyáron számos szórakozni vágyó érkezik, az együttélés normáit azonban nem mindenki tudja betartani. A mindekori városvezetés és a lakók között örök dilemma, hogy a város bevételeit növelő idegenforgalom és a békés hétköznapok hogyan egyeztethetőek össze.
Pénteken egy feldühödött férfi rugdalta meg egy gépjármű szélvédőjét egy forgalmas gyorsétterem előtt. Szombaton pedig a belvárosban fenyegetőzött késsel két férfi egy közlekedési affér miatt, ami verekedésbe torkollott.
A Petőfi sétányon egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt. Vasárnap hajnalban újabb három garázdaság is történt az Aranyparton.
Az egyik helyszínen közel negyven rendőr tudta csak megfékezni az indulatokat, innen hét személyt állítottak elő a siófoki kapitányságra.
A nyomozók a hétvégi garázdaságokkal összefüggésben egyelőre tíz személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt főt vettek bűnügyi őrizetbe, írja a 24.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!