Újra tanárt késeltek, ezúttal Budapesten

Még a villamoson elfogták szerdán dél után nem sokkal a pestszenlőrinci rendőrök azt a 38 éves férfit, aki az 50-es villamoson késsel fenyegetőzött és azzal többször is megszúrt egy iskoláscsoportot kísérő tanárt. A szurkálásra csak később derült fény, mivel a tanár a rendőrök kiérkezése előtt leszállt a villamosról és elment a helyszínről, írja a police.hu. A hatóságot végül az az orvos értesítette, akinél ellátásra jelentkezett. Az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.
A rendőrök a 38 éves budapesti T. Istvánt súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság (!) miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd – mivel a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási csoportja lopás miatt körözte – a Fővárosi Büntetés- végrehajtási Intézetbe vitték jogerős büntetésének letöltésére.
(police.hu)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás