Az Európai Unió aktuális plenáris ülésén ismét Ukrajna került terítékre, hiszen három éve már annak, hogy Oroszország megtámadta az országot. Ezzel kapcsolatban a képviselők nem csak kiértékelték az elmúlt évek eredményeit, de Ukrajna további „feltétel nélküli támogatását” is megtárgyalják.
Természetesen ezúttal is összeállt a nagykoalíció szélsőbaltól szalonjobbig bezárólag, hogy a képviselők egymást túllicitálva bizonygassák, az ő országuk tett a legtöbbet a „demokrácia”, a „szabadság” és az „emberi jogok” megvédése érdekében. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az őshonos, európai kisebbségekért akár csak a kisujjukat mozdították volna, vagy hogy az „EU-érett” Zelenszkijnek szóltak volna, hogy ne üldözze az európai etnikai kisebbségeket az országában, ne kezelje őket bűnbakként, és ne hagyja, hogy ellenük hergeljenek. Nem. Természetesen a „szabadságért való kiállás” azt jelentette, hogy feltétel nélkül támogatták az ukránokat, s támogatni is fogják a jövőben is.
„Ukrajna győzött, EU-tagállam lesz”
Az igazán „merész” globalisták két putyinozás között Donald Trumpot is bírálták, amiért az újonnan hivatalba lépő elnök a békekötés fontosságát hangsúlyozza. Legtöbbjük felszólalását Slava Ukraini köszöntéssel fejezte be.
Akadtak olyan képviselők is, akik már arról szónokoltak, hogy ennek a háborúnak az igazi győztese Ukrajna, hiszen éppen most vívja ki az „EU-tagságát”. Kit érdekelnek a kisebbségi jogok, az alapvető demokratikus elvek, a jogállamiság, ha az illető Ukrajna, nem igaz? Vegyük fel Európa legkorruptabb maffiaállamát, mi baj lehet belőle? – gondolják az EP-képviselők balszéltől jobbközépig, mind egyetértve abban, hogy Ukrajna „Európát védi”, sőt, „együtt védjük Európát”.
„A globális nagytőke érdekei tartják életben ezt a háborút”
A Szuverén Nemzetek Európája frakció, melyhez a Mi Hazánk képviselője, dr. Borvendég Zsuzsanna is tartozik, képviselte a józanság hangját. Szerintük ugyanis a brüsszeli elit sokszor a népakarattal is szembemegy, csak hogy kiszolgálja az idegen érdekeket.
Háttérhatalmi játszmák és a globális nagytőke érdekei tartják életben ezt a háborút már három éve. Embereket gyilkolnak halomra, miközben itt vitázunk, és ez minket, magyarokat közelről érint
– kezdte a felszólalását Borvendég.
A képviselő egyedüliként mutatott rá arra, amiről nem szívesen beszélnek az EP-ben (vagy lehet, hogy csak nem érdekli őket). Arra, hogy a kárpátaljai magyarokat és ruszinokat „kényszersorozással viszik meghalni egy olyan ügyért, amelyhez semmi közük sincs, hiszen a jelenlegi ukrán állam a legalapvetőbb nemzetiségi jogaikat sem biztosítja”. Borvendég úgy látja, egyértelmű, hogy Ukrajna „képtelen működtetni a mesterségesen meghúzott határain belül rekedt soknemzetiségű társadalmát”.
Nem támogatásokról, hanem az azonnali tűzszünetről és a békerendezésről kell beszélnünk, főleg ha Európa helyet akar majd kapni a tárgyalóasztalnál. A tartós béke megteremtéséhez, a ma még tabunak számító határrendezést is napirendre kell tűzni
– szögezte le a képviselő, majd egyértelművé tette, Magyarország nem mondhat le a kárpátaljai magyarok és ruszinok önrendelkezésének biztosításáról.
A fehérekért sohasem aggódó globalista politikusokat természetesen nem hatotta meg a magyarok üldöztetése és kényszersorozása, ők zavartalanul folytatták üres putyinozásukat és trumpozásukat.
Az élő közvetítés ITT követhető nyomon.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!