loading
Menü
Támogatás

Vádat emeltek a felüljáróról dinnyével és kövekkel dobálók ellen

2019. dec. 12. 08:23
1 perces olvasmány
Vádat emeltek a felüljáróról dinnyével és kövekkel dobálók ellen



Romlott dinnyével és kövekkel dobott meg három járművet az M3-as autópálya vajai felüljárójáról két elkövető, ezért most vádat emelt ellenük az ügyészség.

A tizennyolc és tizenkilenc éves elkövetők 2018. augusztus elején egyik éjjel elhatározták, hogy gépkocsival kimennek az M3-as autópálya Vaja közelében lévő felüljárójára, és kavicsokkal megrongálnak néhány alattuk elhajtó járművet. Első alkalommal egy kamion szélvédőjét repesztették be, amivel 90.990,- forint kárt okoztak. Két nap múlva éjjel újra próbálkoztak ugyanott, ekkor egy személygépkocsi volt az áldozat, amelynek a szélvédője szintén betört a kavicsoktól,  105.000,- forint kár keletkezett.

Három nap múlva éjjel ismét megjelent a két fiatal a felüljárón, és egy romlott dinnye darabjaival céloztak meg egy kamiont, amelynek a pótkocsiját találták el. Cselekményük folytatását a közelben figyelő rendőrök zavarták meg, azonban a két fiatal a rendőri felszólításnak nem engedelmeskedett, autójukkal elhajtottak a helyszínről, így őket rövid idő múlva a lakásukon fogták el a járőrök.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség arra tett indítványt a bíróságnak, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottakat, sőt a bűncselekmények elkövetéséhez saját gépkocsiját használó vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A három rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntett és két rendbeli rongálás vétsége miatti eljárás a Mátészalkai Járásbíróságon folytatódik.

(ugyeszseg.hu, fotó illusztráció 24.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás