loading

„Az ukrajnai konfliktus csak ürügy volt az RT letiltásához Nyugaton”

2023. jan. 4. 18:30
2 perces olvasmány
„Az ukrajnai konfliktus csak ürügy volt az RT letiltásához Nyugaton”

Exkluzív interjúnk Anna Belkinával, az Észak-Amerikában és az Európai Unióban tiltólistára került orosz hírcsatorna, az RT főszerkesztő-helyettesével.

Mint ismert, az orosz-ukrán háború kitörése után szinte azonnal elérhetetlenné tették az RT és más oroszországi hírportálok weboldalát az USA-ban és az EU-ban (így Magyarországon is). "Ezzel a döntéssel a kiegyensúlyozott tájékoztatás elve is csorbult" – állítja Anna Belkina, az RT főszerkesztő-helyettese.

Az újságíró lapunknak adott írásos interjújában hangsúlyozta, véleménye szerint Észak-Amerikában és Európában elsősorban azért helyezték tiltólistára az RT-t, mert olyan megközelítéseket és véleményeket közvetítenek a világ közönsége felé, amiket a mainstream média elhallgat.

„Korlátozzák a nyilvánosság információhoz való hozzáférését, az ilyen intézkedések pedig nemcsak alaptalanok és önkényesek, hanem ellentétesek az ezeket bevezető államok törvényeivel és a médiaszabadság gyakran hangoztatott értékeivel is”

– húzta alá.

Anna Belkina a Magyar Jelennek úgy nyilatkozott, a nyugati országokban a véleményszabadság egy jó ideje már csak egy nagyon szűk visszhangkamrán belül létezhet, és ez már jóval 2022 februárja előtt is nyilvánvaló volt.
„Éveken keresztül láthattuk, ahogy az RT-t és a többi alternatív médiumot megpróbálták lépésről-lépésre kizárni a hírpiacról. Ennek beteljesítéshez Nyugaton kiváló ürügy lett az ukrajnai konfliktus”

– jelentette ki az RT főszerkesztő-helyettese.

Anna Belkinát az Oroszországra kivetett szankciókról is kérdeztük. Válaszában elmondta:
„Oroszország évszázadok óta bizonyítja, hogy ellenálló a megpróbáltatásokkal szemben. Hangját nem lehet sem elfojtani, sem figyelmen kívül hagyni a nemzetközi színtéren. Sem szankciókkal, sem mással.”

Korábban Dmitry Khrustalevvel, az RT Doc munkatársával közöltünk interjút, aki kollégáival Magyarországon forgatott dokumentumfilmet az orosz-magyar kapcsolatok alakulásáról:

">Egyedül a Magyar Jelennek nyilatkozott az RT hazánkban forgató stábja


Az orosz-magyar kapcsolatok alakulásáról forgat dokumentumfilmet Magyarországon az RT dokumentumfilmes szekciója. Az Európai Unióban betiltott orosz médium hazánkban tartózkodó stábját egyedül a Magyar Jelennek sikerült megszólaltatnia - Dmitry Khrustalevnek, az RT Doc munkatársának tehettük fel kérdéseinket. - Mi járatban vannak Magyarországon? - Filmet forgatunk az orosz-magyar együttműködésről az ukrajnai események, valamint az EU és Oroszország közötti politikai...



Kiemelt képünkön Anna Belkina, az RT főszerkesztő-helyettese. Forrás: ruptly.tv

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás