Magyar Péter szerint már a „hatalom is tisztában van vele”, hogy a jövő évi választásokat a Tisza Párt nyeri

Magyar Péter – az algoritmus által erősen megtolt – oldalán ismételten egy véget nem érő értekezésbe kezdett „békéről”, „összetartozásról” és „sokszínűségről”, meg egy olyan leendő kormányról, amely „mindenkit képviselni fog”.
Igazából az igen hosszúra nyúlt bejegyzésből mindössze két dolgot lehet kiemelni. Az egyik, hogy az egykori NER-lovag számára nem csak a „szatellitpárt” kifejezés helyesírása okoz komoly kihívást, de saját pártjának a nevét sem tudja helyesen leírni. A mai napig következetesen a „TISZA” kifejezést használja, holott a formáció hivatalos neve: „Tisza Párt” – így, nagy kezdőbetűvel, ezt követően pedig kisbetűkkel. Nem tudni, kik állnak Magyar Péter mögött, de ha olyanok, akik maximum annyi időt töltöttek Magyarországon, mint pártjuk EP-képviselője, a londoni Dávid Dóra, akkor érthető, hogy az ő esetükben már annak is örülni kell, ha ugyan törve is, de meg tudnak szólalni magyarul. Varga Judit exe viszont igen sok évet élt a fideszes elit köreiben Magyarországon, egyetemet is végzett, így igen fura, hogy alapvető kifejezéseket sem tud leírni.
Programjuk sincs, de „mindenkit képviselnek”
A másik érdekes része a bejegyzésnek, hogy a program nélküli párt határozottan állítja, ők mindenkit képviselnek: jobboldalit, baloldalit, polgárit, liberálist, szociáldemokratát, a zöldeket és a nemzeti radikálisokat is. Fiatalokat és időseket. Vidékieket és budapestieket. Nőket és férfiakat. Családosokat és egyedülállókat.
Bármiféle program vagy elképzelés nélkül.
„A TISZA meg fogja nyerni a 2026-os választást. Ezt már a hatalom is tudja. Rengeteg olyan honfitársunk szavazatával fogjuk megnyerni, akik korábban a Fideszre szavaztak. Akik hittek a polgári Magyarország eszményében”
– írja Magyar Péter, akinek a jelek szerint a meggyőző ereje a két szép szemében és a szív alakúra formált kezeiben rejlik. Ha ez elég a kormányváltáshoz…
Irányi Dániel
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás