Hol van a „patrióták” pátriája?

„A neokonzervativizmus nem más, mint a nacionalista érzelmű, megtévesztett jobboldali emberek fegyverként való felhasználása a cionista világuralom szolgálatában.” Mors Triumphalis cikkét a Magyar Jelen hasábjain tartalmi változtatások nélkül közüljük.

Bevezetés

A jelenkori nyugati világ politikai fősodrában két ellentétes nézet határozza meg a közéletet: a globalista (neoliberális) és a szuverenista (neokonzervatív) erők küzdelme. Bár Európában nem igazán használatos a neokonzervatív kifejezés, az itt forgalomban lévő „konzervatív jobboldali” (nemzeti konzervatív) megnevezés alatt tulajdonképpen az amerikai neokonzervativizmus ideológiai importját kell érteni. Ennek az ideológiának a képviselői alapították például a Patrióták Európáért nevű politikai szövetséget és európai uniós parlamenti pártcsaládot, mely magát, mint antiglobalista, szuverenista, bevándorlás-ellenes, és nyilvánvalóan patrióta meghatározottságúként definiálja, aminek alapját a közös, „zsidó–keresztény” értékek képezik. Nem minden ilyen beállítottságú párt tagja a Patriótáknak (például: AfD), viszont mondhatjuk, hogy napjainkban a nyugati világ minden fősodratú jobboldali politikai ereje ezen elvek mentén határozza meg magát. Idehaza gyűjtőnéven konzervatív erőknek vagy csak patriótáknak szokták őket nevezni.

Mi az a neokonzervativizmus, ami a patrióták szellemi alapját képezi?

Eredete

Az Európában „nemzeti konzervatív jobboldal” fantázianéven futó, első rátekintésben meglehetősen zavaros „eszmeiséget” képviselő neokonzervativizmust nem egyszerű meghatározni. Ugyan az Egyesült Államokban született, annak belpolitikai életében bontakozott ki, mégis szélsőségesen filoszemita és Izrael „központú”. Francis Fukuyama, a világhírű amerikai politológus és tehetségtelen jós szerint, a neokonzervatív gondolat az amerikai protestáns szellemi alapok mellett specifikusan zsidó intellektuális gyökerekkel rendelkezik. Valóban. A neokonzervativizmus két fő ideológusa és meghatározó személyisége Leo Strauss és Irving Kristol zsidó származásúak. Jim Lobe kommentátor a neokonok etnikai-vallási hátterét egy, a témáról szóló előadásában így jellemezte:

„A neokonzervativizmus nagyrészt zsidó mozgalom volt. Azonban korántsem minden neokonzervatív zsidó. A néhai Jeane Kirkpatrick, Will Bennett volt oktatási miniszter, James Woolsey, a CIA volt vezetője, valamint Michael Novak és George Weigel katolikus teológusok csak néhány példa a nem zsidók közül, akik jelentős szerepet játszottak a mozgalomban.

Ettől függetlenül igaz, hogy a legtöbb neokonzervatív zsidó és egyre inkább republikánus.”

Tehát prominens nagyhatalmú nem zsidók is részt vesznek a neokonzervatív hatalomgyakorlásban, Lobe ugyanakkor azt is kifejti ebben az előadásában, hogy az amerikai zsidóság többsége egyáltalán nem a neokonokat vagy a republikánusokat támogatja, sokkal inkább a demokratákat.

Politikai ideológiája

A neokonzervativizmus nem egy koherens politikai ideológia, inkább egy torz világnézetszerűség, melyet a 20. század nagy történelmi eseményei formáltak, és három fő pilléren nyugszik: patriotizmus, vallásosság, liberális demokratizmus (szabad piacgazdaság).

Legalábbis a hivatalos verzió szerint.

A neokonzervatívok világnézetét és tevékenységét politikailag nem korrekten úgy lehetne összefoglalni, hogy a politikai cionizmus amerikai ága, amely az Egyesült Államok katonai és gazdasági erejét használja fel a cionizmus hatalmának világméretű expanziójára. Az USA és Izrael Állam elsőbbségét, valamint kivételességét hirdeti, de a hierarchiában Izrael „érdekei” állnak az első helyen. (Viszont itt nem arról van szó, hogy Izrael irányítja az Egyesült Államokat, hanem arról, hogy ugyanazok a körök irányítják mindkettőt.)

Természetesen ők nem cionizmusról beszélnek, hanem szabadkereskedelemről és demokráciáról, de a tények nem is állhatnának messzebb a valóságtól. („A valaha is kitalált legjobb demokráciaprogram az amerikai hadsereg” Michael Ledeen neokonzervatív külpolitikai elemző, 2003. december 16.)

Szabadkereskedelem alatt pedig valójában azt kell érteni, hogy a nemzetközi pénzimpérium korlátlanul kifoszthatja a leigázott és megszállt területeket, majd beintegrálja őket a kamatrabszolga-kapitalizmus nemzetek feletti világrendjébe (IMF, WTO, WB stb.).

Patriotizmusuk azt jelenti, hogy az USA hadereje mint birodalmi fegyelmezőerő bárhol a világon beavatkozhat, főként Izrael érdekében, és ebből kifolyólag leginkább a muszlim országok ellen. A valóban hazafias érzelmekkel bíró amerikaiak sokaságát hülyítik azzal, hogy hazájuk – az Egyesült Államok – a világ üdvéért harcoló abszolút jó, amely felszabadítja az elnyomott országokat és elhozza számukra a hőn áhított demokráciát.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a neokonok műve volt az a hamis zászlós hadművelet-sorozat, amely lángba borította és pokollá változtatta a Közel-Kelet nagy részét, s melynek katalizátora a világtörténelem legnagyobb kormányzati casus bellije, a WTC tornyainak felrobbantása volt. Ennek egyik előzménye volt az Öbölháború, ahol az angolszász koalíció egyik kedvenc szövetségesét, a Szaddám Huszein által vezetett Irakot lerohanta, mely háború következményeként 500 000 iraki gyermek vesztette életét, és amit Madeleine Albright néhai neokon külügyminiszter annyival kommentált, hogy „megérte”.

Majd jött a neokon titkosszolgálatok által kirobbantott arab tavasz és a szír polgárháború, illetve a szintén véreskezű neokon, John McCain által létrehozott „Izrael-barát” ISIS.

Visszatérve a patriotizmusra. A neokonzervatívok kizárólag a fentebb felvázolt álpatriotizmust támogatják, mert ez szolgálja a birodalmi érdekeket, viszont a valódi fehér nacionalizmusnak halálos ellenségei. Mindegyik nacionalizmust elementáris erővel támadják, egyet kivéve: a zsidó nacionalizmust, azaz a cionizmust.

Ennek egyik stratégiai kiegészítő eleme a neokonok „vallásossága”. Ortodox „zsidó-kereszténységre” hivatkoznak, amely elmebajt talán felesleges akár csak pár szóval is illetni. Náluk az ortodox „zsidó-kereszténység” a modern angolszász evangelikalizmus, ami tulajdonképpen keresztény cionizmust jelent. Ez a teológiai képtelenség sok minden egyéb mellett súlyos antitradicionális deviáció, mely a zsidó-szabadkőművesség stratégiai fegyvere a valódi kereszténység és a valódi iszlám ellen.

Az Egyesült Államokban ez a „vallási” deviáció a neokonok számára több tízmillió szavazatot jelent a választásokon, amellett, hogy közben elhiteti a hívőkkel, hogy a birodalmi Amerika és Izrael által véghezvitt tömeggyilkosság-sorozat, Isten akarata és munkája.

Fontos kiemelni, hogy sem az átlag amerikai, sem a hétköznapi zsidó emberek nem haszonélvezői ezeknek a bűnöknek, hanem végső soron ugyanúgy az áldozatai ők is. (Lásd az izraeli lakosság jelenlegi felhasználása.)

Tehát a neokonzervativizmus nem más, mint a nacionalista érzelmű, megtévesztett jobboldali emberek fegyverként való felhasználása a cionista világuralom szolgálatában.

Ennek az ideológiának az importja jelent meg Európában, és erősödött fel markánsan a 2015-ös nagy migránsinvázióval.

Mi a közös az európai „patriótákban”?

Az első és legfontosabb dolog a szélsőséges filoszemitizmus és a kritikátlan Izrael-imádat, illetve a történelmi valóság számára ismeretlen „zsidó–keresztény” gyökerek hangoztatása, ahol Jézus Krisztusra való hivatkozással szinte soha nem lehet találkozni. A zsidó–keresztény agyrém, amit leginkább kulturális kontextusban szoktak használni, szintén nem állja meg a helyét, ugyanis a zsidóság a klasszikus európai kultúrához szinte semmit nem tett hozzá. Aztán ott van a bevándorlás-ellenesség, ami kizárólag az illegális, leginkább a muszlim hátterű bevándorlásra vonatkozik, ugyanis a Közel-Keletről érkező zsidó bevándorlással vagy az ázsiai vendégmunkásimporttal semmi bajuk nincsen, sőt, tervszerűen hígítják fel Európát. Tehát ez a Kalergi/Soros-terv „konzervatív” verziója, miközben a jobboldalinak mondott közönség elalél az üres és semmitmondó „hazafias” retorikától.

Továbbá közös a demokrácia-imádat, a zsidó-kereszténység mellett a szekularizmus kiemelt jelentőségének hangoztatása, és a modern liberális eszmék védelme. Ez ám a jobboldaliság és a konzervativizmus. Természetesen ki más lenne ezeknek az értékeknek a legfontosabb védelmezője, ha nem a zsidó terrorállam, amely a demokrácia előretolt helyőrsége a gonosz arab/muszlim világban, és ami példát mutat az európai konzervatív erőknek a „hazaszeretetről” és az emberfeletti küzdelemről. Ebből kifolyólag a patrióták feladata nem lehet más, mint az „antiszemitizmus” elleni küzdelem, annak örökkévaló és egyre határozottabb érvényre juttatása.

Nem azt akarjuk sugallni, hogy nem létezik radikális iszlám, vagy ne kellene ellene fellépni, de egyrészt az szintén egy modern nyugati (titkosszolgálati) „találmány”, másrészt az, amit Európában iszlamizáció néven emlegetnek, annak semmi köze nincs a valódi iszlámhoz. Erről itt lehet érdemben tájékozódni.

A „patrióták” állítólag ellene vannak a sátánista deviáns-lobbinak, de szavazatmaximalizáló üres lózungokon és gumicsontokon kívül nem mernek (akarnak) érdemben semmit tenni, így az általuk kormányzott országokban is rendkívüli expanzióban van a „másság”.

Hol van a „patrióták” pátriája?

A holland Szabadságpárt (PVV) vezetője, a cionista Geert Wilders szerint:

„Amire ma szükségünk van, az az európai nemzetek cionizmusa”.

2011-ben Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (ma Nemzeti Tömörülés) vezetője a Haaretznek nyilatkozott:

„Végül is a Nemzeti Front mindig is cionista volt, és mindig is védelmezte Izrael létjogosultságát”.

Le Pen ezt nemrég újra megerősítette.

Az AfD-s Joachim Kuhs azt nyilatkozta, hogy politikai közössége a legizrael-pártibb Németországban.

Biztosan ezért szavazták meg a Bundestagban a „Határozott fellépés az antiszemitizmus és az Izraellel szembeni ellenséges magatartás ellen az iskolákban és egyetemeken, valamint a szabad diskurzus biztosítása” című dokumentumot.

Na meg a „szabad” diskurzus nevében.

Mateusz Morawiecki (Jog és Igazságosság) volt lengyel miniszterelnök és bankár zsidó gyökereiről beszélt, és természetesen számára is Izrael védelme a legfontosabb.

Az Osztrák Szabadságpárt is a cionistákban találta meg a politikai szövetségesét.

Argentína jelenlegi elnöke, az „Izrael-fanatikus” Javier Milei azt nyilatkozta, hogy

„Arra törekszem, hogy én legyek az első zsidó elnök az argentin történelemben".

Természetesen választási győzelme után első útja az imádott Izraelbe vezetett.

Donald Trump jelenlegi amerikai elnök annyira elvakult cionista, hogy még egy egész könyvet is szenteltek a jelenségnek, illetve választási győzelme után megígérte, hogy a mostani kabinetje lesz a „legcionistább” amerikai kormányzat.

David Goldman, amerikai gazdasági stratéga és publicista szerint új „cionizmus” van kibontakozóban, és Orbán Viktor az első európai cionista. Nyilván nem az első, de a legszorgalmasabb az biztos, a magyar kormány pedig Izrael érdekeinek legelvakultabb képviselője Európában, ez tény.

Tehát a magát nemzeti-kereszténynek nevező kormány a gázai tömegmészárlások és etnikai tisztogatások, az erőszakos gyarmatosítás, illegitim katonai és titkosszolgálati beavatkozások legnagyobb támogatója, némi hazai neokon szavazatért cserébe.

Ezeket a „jobboldali” politikusoktól származó idézeteket és „kinyilatkoztatásokat” vég nélkül lehetne szaporítani.

Azért beszélnek patriotizmusról, mert annak lényege leginkább egy hely szeretetéhez kötődik, és az ő esetükben ez a hely Cion. Az etnikai alapú nacionalizmus és az azon alapuló homogén nemzetállam kizárólag a zsidók privilégiuma, ezért a kóserkonzervatívok legfeljebb „iszlámellenesek” lehetnek, de valódi nacionalisták soha. A cionista terror-rezsim alattvalóinak és szövetségeseinek pedig majd akkor fordul érdekesre a sorsa, ha az iszlám mint ellenség már teljesen felmorzsolódott.

Egyébként egy államnak még nacionalistának sem kell lennie, hogy a határait megvédje, pusztán a saját törvényeit kellene betartania.

Gondoljunk bele, hogy miként hangzana, ha az európai jobboldali pártok magukat román nacionalistának vagy ír sovinisztának vallanák? Abszurd és röhejes. Ugyanilyen abszurd a cionizmusuk is, de annyi különbséggel, hogy ez ma a véres valóság.

Súlyos téveszmék és a hegeli dialektika valósága

A kóserkonzervatívok és a megvezetett naiv követőik abban tévednek a legnagyobbat, hogy a cionisták majd hálásak lesznek a szolgálatért, illetve, hogy a szervezett zsidóság nem felel komoly mértékben a tradicionális keresztény európai kultúra és a hagyományos életforma felbomlasztásáért.

A globalista neomarxista erők berkein beül a szervezett zsidóság ugyanúgy felülreprezentált, mint a jobboldalinak mondott szalonkonzervatív népámítók körében. A globalista neoliberális Joe Biden ugyanúgy cionistának vallja magát, mint a szintén ultraliberális volt „kanadai” elnök Justin Trudeau. Miközben az európai „szélsőjobboldal” egyre inkább cionistává válik, addig a globalista szélsőbalos Ursula von der Leyen talmudista Európáról beszél.

A cionista vezérkar egyaránt dirigál mindkét, látszólag ellentétes ideológiának, a vakon vezetett tömegeket pedig egymásnak uszítva pusztítja el.

A cionisták nem gátjai, hanem a katalizátorai a tömeges illegális bevándorlásnak és bevándoroltatásnak, mivel a cionista neokon háborúk nélkül nem is léteznének a hazátlan muszlim tömegek milliói, és ebben az emberi jogokra hivatkozó európai vezetők – akik most készséggel befogadnák őket – ugyanúgy felelősek.

A szervezett zsidóság nagyon is érdekelt a multikulturális társadalmakban, ahogy azt nem egyszer kifejtették:

„Történelmileg a zsidók mindig virágoztak azokban a nemzetekben és birodalmakban melyek multikulturálisak, sokszínűek és toleránsak voltak, míg rosszul jártak erős vagy nacionalista társadalmakban. Az európai zsidók mindig is a jelképes idegenek, avagy »a mások« voltak. Így tehát, konkrétan, az a társadalom ahol az idegen szívesen látott, jó a zsidóknak, bár ők nem mindig méltányolták ezt a kapcsolatot [...] Az európai zsidóság jövője függ attól, hogy mennyire multikulturális, sokszínű és sokféle társadalmat sikerül formálnunk.”

A cionizmus nem fedi le a zsidóság összességét, illetve a cionizmus hatalma nem tudna kiteljesedni a nem zsidó kollaboránsok tömegei nélkül.

A cionizmus nem a végső hatalom az antikrisztusi erők hierarchiájában, de kétségtelen tény, hogy a szervezett zsidóság a legkiválóbb talaja eme illegitim erők beszivárgásának és a világpusztító tendenciák érvényre juttatásának, amely erő végső soron őket is felemészti majd.

A felállított csapdákat pedig kerüljük el, mert tradicionális szempontból a vulgáris antiszemitizmust ugyanúgy el kell utasítani, mint a cionista világuralmi törekvéseket.

Mors Triumphalis

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

(Képek forrása: Mors’s Substack)